A nagyváradi egyházmegyében is elhalasztják a bérmálásokat és elsőáldozásokat

0
2612
Bérmálás a nagyváradi székesegyházban 2019-ben. Archív fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

A koronavírus-járványra való tekintettel a nagyváradi egyházmegyében is elhalasztják a bérmálásokat és elsőáldozásokat. Amint korábban megírtuk, a gyulafehérvári főegyházmegyében is elhalasztották a bérmálás szentségének kiszolgáltatását.

A járvány miatt elrendelt korlátozások egyik következménye, hogy az elsőáldozáshoz és bérmáláshoz szükséges előkészületet a plébániákon nem tudják megfelelő módon megtartani. Tekintettel a jelen körülményekre, az idei évre tervezett elsőáldozásokat és bérmálásokat a következő évre halasztják a nagyváradi egyházmegyében. Az érintett szülők és hozzátartozók megértését és hozzájárulását kérik, hiszen a gyermekek és fiatalok életének ezen fontos eseményeit minden külső nyomástól mentesen szeretnék előkészíteni.