Együtt segítettek

0
1602
Fotók: Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet

A Máltai Szeretetszolgálat szatmárnémeti fiókszervezete, a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet és a Hans Lindner Alapítvány, a Szatmárnémeti Szociális Igazgatósággal együttműködve 459 segélycsomagot osztott ki rászoruló gyermekeknek és családoknak.

A koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében érvénybe lépett szigorú és kötelező óvintézkedések felszínre hozták és felerősítették a meglévő társadalmi problémákat, illetve újabbakat generáltak.

A helyi önkormányzat, a civil szektor és a vállalkozói szféra összefogásával sikerült hatékony megoldást nyújtani a járvány szempontjából legnagyobb veszélynek kitett idős korosztály problémáira. Az alapvető szükségleti cikkek, a gyógyszerek beszerzését önkéntesek vállalták, így a szépkorúaknak egyáltalán nem kell elhagyni otthonukat, hiszen a termékeket házhoz szállítják.

Az idősek mellett a hátrányos helyzetű gyermekek és fiatalok mindennapjai is nehezebbek lettek. Családtagjaik bevételei ugyanis csökkentek vagy teljesen megszűntek az elmúlt hetekben. A Caritas és a Máltai Szeretetszolgálat gyermekekkel foglalkozó nappali központjai rendszerint meleg ételt vagy hideg uzsonnát biztosítanak ellátottaik számára, de mivel jelenleg ezek a központok jelenleg zárva vannak, a gyermekek élelmezése plusz terhet ró az anélkül is szerény körülmények között élő családokra. Az iskolai oktatás szünetelése miatt a napi tej és kifli sem járul hozzá az étkeztetéshez.

Arra, hogy a nehézsorsú gyermekeknek és fiataloknak szociális szolgáltatásokat nyújtó, a szükségállapot idején nem működő intézményeik ellátottait továbbra is támogathassák valamilyen formában, a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet, a Máltai Szeretetszolgálat szatmárnémeti fiókszervezete és a Hans Lindner Alapítvány közösen keresett megoldást, a Szatmárnémeti Szociális Igazgatóság támogatását is kérve.

Március 24-én kezdődtek el a találkozók, az elmúlt napokban pedig rendszeres egyeztető tárgyalások keretében dolgozták ki a partnerek a konkrét akciótervet. Közös megegyezés alapján, az együttműködő felek  Thomas Hackl-t, a Romániai Caritas Konföderáció katasztrófavédelmi szakemberét bízták meg az akció koordinálásával.

Először az ellátottak jelenlegi helyzetével kapcsolatos információkat összesítették a tárgyalópartnerek. A közös következtetés az volt, hogy ebben a helyzetben legfontosabb az élelem biztosítása a nélkülöző kedvezményezettek és családjuk, illetve szűkebb közösségük számára. Az akció keretében a Toamnei, a Zefirului utcákon, valamint az Ostrovului, a Târnavei és a Timișului sétányon található szociális lakásokban élő nehéz körülmények között élő szatmáriak megsegítését tervezték a felek. A szociális lakásokra vonatkozóan pontos nyilvántartás áll rendelkezésre, így relatív gyorsan ki tudták számolni, hogy összesen 389 háztartásról lenne szó, melyből 46, 4-6 személy közötti, és 12, 6 főnél népesebb családról. A sokgyermekes családokra való tekintettel, összesen 459 tartós élelmiszercsomag összeállítása bizonyult szükségesnek.

A Hans Lindner Alapítvány, a Máltai Szeretetszolgálat, valamint a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet képviselői számba vették rendelkezésre álló élelmiszerkészleteiket, és megbeszélték, ki, mivel tud hozzájárulni az akcióhoz. A csomagokba így került liszt, cukor, hús- és borsókonzerv, makaróni, dzsem, zakuszka, céklabefőtt, burgonya, kenyér, aprósütemény, üdítő – mindez a készlet függvényében, hiszen nem volt mindegyik tételből 459 darab, de olyan módon állították össze a csomagokat, hogy hasonlóan konzisztensek legyenek.

A kiosztás a Toamnei és a Zefirului utcán, az Ostrovului és a Târnavei sétányon egyidőben zajlott, majd a Timișului sétányon zárult. Az akció helyszíni irányítását Adrian Bălaj, a Szatmárnémeti Szociális Igazgatóság vezetője vállalta fel, minden egyes osztási pontra biztosítva segítő személyzetet. A járvány-megelőzési előírások értelmében, a tömeges csoportosulások megakadályozása érdekében az élelmiszercsomagokat ajtóról ajtóra szállítva adták át. Talán véletlen, talán nem, az akció épp nagycsütörtökre esett – arra a napra, amelyen Jézus örök példát mutatott minden istenfélő ember számára, mit is jelent az alázatos szolgáló szeretet. Az akcióban részt vett civil szervezetek önkéntesei és a Szatmárnémeti Szociális Igazgatóság alkalmazottai azt bizonyították, az alázatos szolgáló szeretet napjainkban is aktív. „A jelenlegi generációt nem tudjuk megváltoztatni, de a jövő nemzedéket igen. Ezért foglalkozunk a gyermekekkel és ezért fontos, hogy ne hagyjuk cserben őket ebben a nehéz időszakban sem” – állítja meggyőződéssel Hegedűs János, a Máltai Szeretetszolgálat önkéntese. Bízunk benne, hogy az akció révén megtapasztalt szeretet és a törődés érzése hosszú távon meghatározza majd ezeknek a gyerekeknek és fiataloknak az életét, és csak remélni tudjuk, hogy szüleik és szűkebb közösségük mindennapjait is.

Palincas Erika