EVANGÉLIUM
Abban az időben Jézus és tanítványai átmentek Galileán. Jézus azonban nem akarta, hogy valaki megtudja ezt, mert a tanítványait készült oktatni. Ezt mondta nekik: „Az Emberfiát az emberek kezére adják, megölik, de miután megölték, harmadnapra feltámad.” Ők nem értették ezeket a szavakat, de féltek megkérdezni Jézust.
Ezután Kafarnaumba értek. Amikor már otthon voltak, Jézus megkérdezte tőlük: „Miről vitatkoztatok az úton?” Tanítványai azonban hallgattak, mert az úton egymás közt arról tanakodtak, hogy ki a nagyobb közülük.
Akkor Jézus leült, odahívta a tizenkettőt, és így szólt: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája.”
Aztán odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította, majd magához ölelte, és ezt mondta nekik: „Aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldött engem.” (Mk 9,30-37)
A gyermek tekintete, gesztusai mindig őszinték. A mi tudálékos felnőtt tekintetünk és gesztusaink kevésbé. A gyerek örömmel hagyatkozik rá szüleire, mi sokszor kevésbé életadó Istenünkre. Jó lenne a gyermek tiszta, őszinte lelkületével élni, alkotni, ügyeskedni az életben. Törekvő életünket gyakran – még az Egyház berkein belül is – kettéhasítja a mai evangéliumban szereplő kísértés: nagyobbá akarunk válni! Gyakran kikérjük magunknak azt, amiről úgy gondoljuk, hogy kijár nekünk. Pedig ez ajándék, megbízatás és küldetés! Jézus világosan mondja: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája”.
Csíki Szabolcs csíkdelnei plébános, székelyföldi ifjúsági lelkész
