2020. február 5., szerda

0
953

EVANGÉLIUM

Abban az időben Jézus hazament Názáretbe. Tanítványai elkísérték. Amikor elérkezett a szombat napja, tanítani kezdett a zsinagógában.
Sokan hallgatták, és csodálkozva mondogatták: „Honnét vette ezt? Miféle bölcsesség ez, amely neki adatott? És a csodák, amelyeket kezével véghezvisz! Nem az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon rokona? S ugye nővérei is itt élnek közöttünk?” És megbotránkoztak benne.
Jézus erre megjegyezte: „Nem vetik meg a prófétát, csak a hazájában, rokonai körében, a saját házában.” Nem is tehetett ott csodát, csupán néhány beteget gyógyított meg, kézrátétellel. Maga is csodálkozott hitetlenségükön.
(Mk 6,1-6)

Nagyon nagy veszélyben vagyunk, amikor szent meggyőződéssel valljuk: én tudom, egész biztosra tudom! A názáretieknek is ez volt egyik hibájuk. Mondogatták is: „miféle bölcsesség ez, amely neki adatott? (…) Nem az ács ez, Mária fia (…) És megbotránkoztak benne.” Mert ők tudták, ismerték, de csak a saját vélt elgondolásuk alapján. Ennek a veszélye sokszor zsákutcába kerget, mert én tudom, mert ma már mindenki tudja. Mintha a tudás fájának a birtokosai lennénk. De mit tud az Isten? Mi a terve életemmel, a mai napommal? Hiszem-e, hogy életembe, ma is csoda fog történni? Van-e hit bennem? Fohászom már most, az esti visszatekintésben legyen bennem hála, megelégedettség: hittem benne és csoda az életem minden rezdülése.

Csíki Szabolcs csíkdelnei plébános, székelyföldi ifjúsági lelkész

MEGOSZTÁS