Légy tűz! Ifjúsági szentségimádást és dicsőítő estet tartottak Brassóban

0
1297
Részlet a rendezvény plakátjából.

A városért imádkoztak kedden, január 28-án a Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség (FIF) által szervezett idei év „Légy Tűz” programsorozat első ifjúsági dicsőítő szentségimádásán a Brassó-belvárosi Szent Péter és Szent Pál-plébániatemplomban. A zenei szolgálatot több brassói plébánia fiataljaiból összeállt csapat látta el.

A szentségimádás fő célja a városért való közbenjárás volt, amiben a jelenlevők is tevékenyen bekapcsolódtak, annak függvényében, hogy Isten milyen szándékot helyezett a szívükre. A közbenjárásban más felekezetek tagjai is részt vettek. A szentségimádásra nem csak Brassóból, hanem Sepsiszentgyörgyről, Kézdiszentlélekről, Csíkszeredából és annak környékéről is érkeztek vendégek, akik énekükkel, imádságaikkal megerősítették az imádságos egységet a helyi fiatalokkal. Az alkalmon körülbelül 60 személy vett részt.

Köszönettel tartozunk Csiby József plébános úrnak és Fülöp Zsombor segédlelkésznek a vendégszeretetért és a közreműködésért.

Száva Péter