A béke nagy és értékes kincs, az emberiség egész családja számára a remény és törekvés tárgya és célja. A béke reményét mint emberi viszonyulásmódot egzisztenciális feszültség jellemzi, amely a jelenben lehetővé teszi azt, hogy minden nehézségével együtt megélhető és elfogadható legyen, „ha az egy cél felé mutat, ha biztosak lehetünk ebben a célban, és ha ez a cél elég hatalmas ahhoz, hogy indokolttá tegye a felé vezető úthoz szükséges erőfeszítést” (ld. XVI. Benedek pápa Spe salvi enciklikáját). A remény tehát egy olyan erény, amely ihletést ad és folyton ösztönöz a haladásra, még akkor is, amikor az akadályok áthatolhatatlannak tűnnek.
Emberi közösségünk a testébe írtan viseli az emlékeit, a mindig nagyon pusztító háborúk sebeit, és a konfliktusok különösen megviselik a szegényeket és kiszolgáltatottakat. Egész nemzetek érzik lehetetlennek, hogy a kizsákmányoltság és korrupció láncaiból kiszabaduljanak, ez pedig a gyűlöletet és az agresszivitást növeli. Ma is sok embertől, férfitől és nőtől, fiataltól és időstől tagadják meg a méltóságot, a fizikai integritást, a szabadságot, ideértve a vallásszabadságot is, a közösségi szolidaritást és a jövőbe vetett reményt. Sokan ártatlan áldozatai a fájdalmas megalázásnak és kirekesztésnek, a szomorúságnak és igazságtalanságnak, hogy ne szóljunk arról a traumáról, ami egyes népek elleni szisztematikus támadásokból fakad. A belső és nemzetközi konfliktusok szörnyű megpróbáltatásainak – amelyeket gyakran súlyosbítanak a könyörtelen erőszak megnyilvánulásai – maradandó nyoma marad az emberiség testén-lelkén. Minden háború a testvérgyilkosság egy változata, amely elpusztítja az emberiség alapvető, a testvériességre szóló hivatását. A háború, jól tudjuk, gyakran a mások mássága elfogadásának képtelenségével kezdődik, amely aztán olyan viszonyulásmódokat táplál, mint az önzés és büszkeség-szülte, a gyűlölet és mások kigúnyolása, kizárása, elpusztítása vágyából született hatalomra törés és mások leigázása. A háborút táplálja a kapcsolatok elferdítése és megrontása, amely az egyeduralmi vágyból, a hatalommal való visszaélésből származik, a másoktól való félelemből, és abból, hogy a változatosságot akadálynak gondoljuk. Mindezek az érzések csak tovább romlanak, súlyosbodnak a konkrét háború tapasztalata nyomán. (…)
Minden fenyegető helyzet a bizalmatlanságot táplálja és arra vezet embereket, hogy saját biztonsági zónájukba húzódjanak vissza. A bizalmatlanság és félelem gyengíti a kapcsolatokat és növeli az erőszak kockázatát, ördögi kört teremtve, ami sosem vezet békés kapcsolatokhoz. A nukleáris elrettentés is csak a biztonság illúzióját képes megteremteni.
Nem állíthatjuk, hogy a megsemmisítéstől való félelem által stabilitást teremtünk a világban, egy ingadozó helyzetben, a nukleáris szakadék szélén és a közömbösség falai mögé zárva. Ennek eredményeként olyan társadalmi és gazdasági döntések születnek, amelyek tragikus helyzetekhez vezetnek, amelyekben embereket és a teremtett világ egészét kisemmizik inkább, mintsem óvnák és megőriznék. Hogyan szakítsunk a fenyegetés és félelem egészségtelen mentalitásával? Hogyan törjük meg a bizalmatlanság jelenlegi dinamikáját?
Az Istentől való közös eredetből következő valódi testvériséget kell követnünk a párbeszéd és kölcsönös bizalom által. A béke vágya mélyen az ember szívében van, nem kellene beérnünk ennél kevesebbel. (…)
A kiengesztelődés útja türelmet és bizalmat feltételez. A béke nem érhető el, ha nem vágyunk utána.
Ez elsősorban azt jelenti, hogy hinnünk kell a béke lehetségességében, hinni, hogy másoknak is épp olyan nagy szüksége van a békére, mint nekünk. Ebben a vonatkozásban ihletet kaphatunk Isten mindenki iránti szeretetében: ez a szeretet felszabadít, korlátlan, ingyenes és fáradhatatlan.
A félelem gyakran forrása a konfliktusnak. Fontos ezért túllépni a félelmen, elismerni, hogy rászoruló gyermekek vagyunk annak az egynek a szemében, aki mindannyiunkat úgy szeret és vár, mint az apa a tékozló fiát (ld. Lk 15,11–24). A testvéri találkozás kultúrája összetöri a konfliktus kultúráját. Minden találkozást lehetőséggé változtat és ajándékká Isten nagyvonalú szeretetének megnyilvánulására. Ez saját szúk látókörök túlszárnyalására vezet és folytonosan biztat, hogy az egyetemes testvériséget éljük meg mint az egyetlen mennyei Atya gyermekei. (…)
A béke Istene áldjon meg és segítsen minket.
Mária, a béke hercegének anyja és minden földi ember anyja kísérjen és bátorítson a kiengesztelődés útjának minden lépésénél. És minden férfi és nő, aki erre a világra születik, tapasztalja meg a békében való életet, teljesítse ki az élet ígéretét és a szívében lakozó szeretetet.
Fordította: Bodó Márta
Ferenc pápa üzenete teljes terjedelmében, a Magyar Kurír fordításában ITT olvasható.
