A szeretetszolgálat új levegője járja át Rómát

Ferenc pápa homíliája az év végi hálaadáson

0
897
Fotó: Vatican Media

A Szent Péter bazilikában december 31-én kedden késő délután öt órakor tartották a Szűz Mária, Istenanyja újévi ünnepének előesti vecsernyéjét, melynek során hagyományos módon elimádkozták a Te Deum hálaadó imádságot. Homíliájában Ferenc pápa a kicsi Betlehem isteni választásáról, Isten zarándok népének arról a vonásairól beszélt, melyet Ő maga szeretne látni Róma városában, amint figyelünk a szavára és egymásra, mindig befogadó szívvel.

Jézus szeretetének a kinyilatkoztatásához a kicsi és megvetett várost használja

„Amikor eljött az idők teljessége, Isten elküldte Fiát” (Gal 4,4) – kezdte beszédét Ferenc pápa. Az efratai Betlehemet választotta az Atya a Fiának, hogy Júda legkisebb városában üsse fel a sátrát. Názáretben élt, majd a nagy város, Jeruzsálem elveti és a falakon kívül megfeszíti. Isten döntése azonban világos, mert szeretetének a kinyilatkoztatásához a kicsi és megvetett várost használja. Amikor pedig Jézus eljut Jeruzsálembe, a halászok és leselejtezettek népével egyesül. A város lakói, de még a tanítványai közül sem gondolta senki, hogy közöttük jár az Isten emberré lett Fia – emelte ki a pápa.

A nagy Városon kívül hal meg, mindenki szeme láttára

Jézus szavai és jelei a városban okoznak ugyan pillanatnyi meglepetést és csodálkozást is kiváltanak, de az emberek nem ismerik fel azok teljes jelentőségét. A városon kívül a Golgotán feszítik meg, a város lakóinak szeme láttára. Ám mégis onnét, az élet új fájának a keresztjéről vonz magához mindenkit. Mellette áll az Isten Anyja, aki a kereszt alatt a Fájdalmas anya és aki onnét terjeszti ki minden emberre az anyaságát. Az Isten Anyja az egyház Anyja és anyai gyengédsége elér minden embert.

Róma olyan város, melybe Isten elküldi a Szavát

Ferenc pápa a szent város, Jeruzsálem történelmi szerepe kapcsán Róma városáról és küldetéséről elmélkedett. A vesperás, az esti ima zsoltára (Zsolt 147) szerint Jeruzsálem hivatása, hogy dicsőítse az Istent, aki elküldi Szavát a földre. Isten megáldja a gyermekeit és arra küldi őket, hogy munkálkodjanak Jeruzsálem békéjén. Azt szeretném – kérte a pápa –, hogy ma este Isten tekintetével nézzünk Rómára. Neki ugyanis kedve telik abban, hogy naponta sok jó dolog történik a városban a testvériség és a szolidaritás előmozdítása terén. Róma nemcsak egy bonyolult város, megannyi problémával, igazságtalansággal, korrupcióval és társadalmi feszültséggel. Róma olyan város is, melybe Isten elküldi a Szavát, mely fészket rak a Lélek által a lakói szívében és a hit, a remény és a szeretet műveire indítja őket.  

Sok hívő és nem hívő ember Róma dobogó szívét jelképezi

Ferenc pápa saját tapasztalataira utalva jelentette ki, hogy az évek során sok olyan hívő és nem hívő emberrel találkozott a városban, akik Róma dobogó szívét jelképezik. Isten nem hagyott fel azzal, hogy megváltoztassa a város történelmét és arculatát az ott lakó szegények és kicsik népén keresztül. Őket választja, sugalmazza és cselekedetekre ösztönzi őket, hogy teremtsenek hálózatokat, kapcsolatokat, építsenek hidakat és ne pedig falakat. A Szentlélek élő vízének ezernyi ilyen csermelyei által termékenyíti meg Isten Szava a várost.

Isten azért választ minket, mert kicsik vagyunk és kicsinyek érezzük magunkat

De mit is kér az Úr Róma egyházától? – tette fel a kérdést beszéde utolsó fejezetében a pápa. Azt, hogy bízzon a Szavában, vesse bele magát a zűrzavarba, lépjen párbeszédre és kerüljön kapcsolatba a város lakóival. Arra hívattunk, hogy találkozzunk másokkal, hogy kezdjük meghallgatni őket, segélykiáltásukat. A meghallgatás már a szeretet cselekedete. Legyen időnk másokra, a párbeszédre, annak felismerésére, hogy Isten jelen van és tevékeny az életükben. Tanúságtételünk az evangéliumi új életről inkább tettekből és kevésbé szavakból álljon, mert ez az a szeretetszolgálat, mely megváltoztatja a valóságot. Új levegő járja át így a Várost, ami útra indít bennünket, hogy felülemelkedjünk az ellenmondások régi logikáján, hogy együtt munkálkodjunk egy igazabb és testvéribb városért. Ne féljünk attól, hogy alkalmatlannak érezzük magunkat erre a küldetésre. Emlékezzünk csak: Isten nem a bravúros teljesítményünk alapján választ ki bennünket, hanem mert kicsik vagyunk és kicsinyek érezzük magunkat. Adjunk hálát a Kegyelemért, mely megtartott bennünket és örömmel emeljük fel hozzá a dicséret énekét – zárta Ferenc pápa a homíliáját az év végi hálaadáson.  

Forrás: vaticannews.va

MEGOSZTÁS