Verbum: anyaországi támogatás lapjainknak

0
907

A portálunkat kiadó Verbum Keresztény Kulturális Egyesület a Magyar Kormány által meghirdetett, Az erdélyi nemzeti jelentőségű programok megvalósítására címmel kiírt meghívásos pályázati program keretében, a jelentős szakmai és kulturális intézmények működésének támogatása fejezetnél, fennállása óta először, a 2019. évben pályázatot adhatott be.

A nemzet- és közösségépítő egyházi és kulturális jellegű médiatevékenység erősítésére címmel megírt pályázatunkat az anyaország kormánya a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. közreműködésével kiadónk működési költségeinek biztosításához 1.200.000 forint vissza nem térítendő támogatást ítélt meg és folyósított.

Ez a támogatás munkatársaink közel egyhavi nettó bérét biztosította, amely számunkra kiemelkedő segítség volt ahhoz, hogy munkánkat, portálunk mellett nyomtatott kiadványaink, a Vasárnap hetilap és a Keresztény Szó havilap szerkesztését is folytathassuk.

Ezért a támogatásért hálásan köszönetet mondunk a Magyar Kormány illetékes szerveinek és a BGA Zrt. magyarországi és erdélyi munkatársainak, jó tudni, hogy a sok támogatásra méltó ügy és kezdeményezés mellett a nemzet fővárosában fontosnak tartják az erdélyi katolikus sajtó fennállásának biztosítását. Bízunk benne, hogy támogatásukra a jövőben is számíthatunk!

Szőcs Csaba plébános,
a Verbum Keresztény Kulturális Egyesület igazgatója