Együtt az Oltáriszentséghez

0
1160

2019. december 14-én, második alkalommal szervezett adventi lelkinapot a sepsiszentgyörgyi Szent József plébánia ificsoportja. Az együttlét témája a találkozás volt, egymással, önmagunkkal és az Oltáriszentségben jelenlevő Krisztussal, a „Minden forrásom belőled fakad.” mottóból kiindulva. A rendezvénynek nem csak a helyi ifjúságból voltak résztvevői, hanem ellátogattak gyergyószéki, brassói, uzoni, kézdisárfalvi, csíkszéki és kálnoki fiatalok is.

A napot a résztvevők ismerkedéssel, játékokkal kezdték, de nem hiányoztak a tanítást követően az elmélyítést szolgáló kiscsoportos beszélgetések sem. Hogy még élőbb legyen a találkozás, a szentmise és a szentségimádás is helyett kapott a programok között, amelyek alatt a zenei szolgálatról a helyi ifjúsági zenecsoport, a K-Egy gondoskodott. A tanításért pedig köszönet Bartos Károly kézdisárfalvi plébánosnak, aki örömmel és nagy szívvel fogadta a fiatalok meghívását.

Miért is volt jó részt venni a lelkinapon? Erről számol be készségesen két lelkes fiatal résztvevő:

„A lelkinap nagyon vagány volt. Nagyon hálás vagyok, hogy a szentgyörgyi csapat meghívott minket brassóiakat is és nagy szeretettel és melegséggel fogadtak. Most, hogy az Eucharisztia éve van, jó volt az előadás ezzel kapcsolatosan. Manapság már a fiatalok nem igazán tudják, mit is jelent az eucharisztia, így hát fontosnak tartottam Bartos Károly atya tanítását.” -meséli Tóth Beatrice Krisztina, aki brassói résztvevője volt az együttlétnek.

„Nagyon örülök, hogy eljuthattam Szentgyörgyre és részt vehettem ezen a lelkinapon. Kiváltképp jól esett a meleg fogadtatás és az is, hogy a lelki programokért Bartos Károly pap bácsi volt a felelős. Az elején a játékok jó alapját képezték az egész napnak és segítettek abban, hogy jobban megismerjük egymást. Számomra mindig nagy boldogság, amikor olyan eseményeken vehetek részt, ahol velem egykorú fiatalok végzik a zenei szolgálatot. Úgy a dicsőítés, mint a szentségimádás és a szentmise során is olyan énekek hangzottak el, amiket én is ismertem, ezért sokkal jobban bele tudtam kapcsolódni az éneklésbe. Ezek összessége egy nagyon jó hangulatot teremtett, ami összekovácsolta a fiatalokat. A lelkinap során olyan személyekkel találkozhattam, akik számomra kedvesek, de úgy érzem, hogy mindenkinek sikerült egy-két személlyel jó kapcsolatot kialakítania. Ahogy másoknak is, ugyanúgy nekem is szükségem volt a lelki feltöltődésre, megtisztulásra és az Istennel való kapcsolatom jobbra fordítására. Én úgy érzem, hogy ezeket mindenki magának személyre szabottan jobb irányba tudta terelni, amit az esemény végén lévő kiértékelő is bizonyított.
Most először vettem részt szentgyörgyi lelkinapon, de úgy érzem, hogy nem ez volt az utolsó, mert nagyon jó élményekkel jöttem utána haza.”- számol be Csíki Kinga, aki Gyergyószentmiklósról utazott a rendezvényre.

Mindenképpen egy eredményes és lélekben felemelő lelkinapot tudhat maga mögött a sepsiszentgyörgyi ifjúság, akik elmondásuk szerint nagyon izgultak, de meggyőződésük, hogy minden percéért megérte és pont ezért biztosan fognak még lelkinapot szervezni, ahová mindenkit szeretettel várnak.

Dezső Aranka-Renáta és Tóth József Alpár

MEGOSZTÁS