Zeneszóval érdemes karácsonyra készülni

0
1721
Fotók: Kádár Hanga

A keresztény ember számára advent nem csak a kanapé alatti porszívózást, a bokadagadásig erőltetett bevásárlást jelenti, hanem készülődést, belső ünnepi öltözködést. Egyre gyakrabban érezzük, hogy létfontosságú a rendszeres elcsendesedés, a számvetés, ugyanakkor a Legigazabb megszületésére a hallgatag perceket nem árt, ha időnként hangos dzsessz-, poprock- és zsoltárdallamok váltják fel. A sepsiszentgyörgyi Várom az Urat adventi zeneest december 15-én mindenképpen ezt bizonyította.

Lehet nincs is olyan Krisztus-követő vagy erre igyekvő fiatal, aki mára ne hallott volna a Várom az Urat zenefesztiválról. A VAU még 2001-ben indult Kolozsváron mindössze három együttessel, azóta évről-évről rendszeresen örömzenét muzsikálnak Erdély különböző településein helyi keresztény zenekarok felkérésével. S bár református szervezésű eseménysorozat, mindig nyitva áll az ajtó minden felekezetű lélek előtt ezzel is erősítve, hogy a zenés dicsőítés nyelve nem különbözik katolikusnál, reformátusnál, evangélikusnál, unitáriusnál. És bizony meg is éri belépni azon a nyitott ajtón, hogy az ember megtapasztalja: egy-egy csendes imádság után jó hangos örömmel érdemes készülni a jóságot, a bölcsességet, a megváltást elhozó születésére.

Sepsiszentgyörgyön idén december 15-én tartották meg a VAU adventi koncertjét a fesztivál kolozsvári, marosvásárhelyi, székelyudvarhelyi állomásai után. Az alkalmon Tussay Szilárd, az Ifjúsági Keresztény Egyesület (IKE) ügyvezető igazgatója köszöntötte a várakozókat a Székely Mikó Kollégium dísztermében. Alig maradt üres szék a teremben: idősek, fiatal szülők, apró lábacskák gazdái egyaránt képviseltették magukat.

A karácsonyi hangulatfényekkel díszített színpadon először a KRK Band, azaz a Kézdivásárhelyi Református Kollégium Zenekara muzsikált. Zene, ének, Isten, közösség – többek között ezekkel a címszavakkal határozza meg magát a zenekar, amely középkori adventi dallamoktól közismert zsoltárfeldolgozásokig sokszínű örömzenét szólaltat meg. A közönség már az első fellépő zenekarral közösen dúdolászva kezdte melegíteni a hangszálakat.

„Szükségünk van egy szilárd pontra a mindennapokban, biztonságra, amit maga Isten ad meg. Számtalanszor tapasztaljuk, hogy a saját erőnk nem elég, de nem is lehet elég. Ilyen lendülettel, vidáman és zeneszóval kell várni ezt a biztos pontot, az Úr Jézust!” – fogalmazott köszöntő beszédében Incze Zsolt, a Sepsi Református Egyházmegye esperese.

A biztató szavakat és a Miatyánk közös imádkozását a Messzehangzó együttes fellépése követte. A Dénes Előd lelkipásztor vezette zenekar célja, elmondásuk szerint, hogy Isten szavát a zenén keresztül a lehető legmesszebbre is tolmácsolják. Nemcsak messze, de harmonikusan, tisztán is hangzanak: spirituálék, átgondolt zsoltárok, népi dallamok feldolgozásai szerepelnek általában a repertoárjukban és az ő esetükben a közönséget már biztatni sem kell a közös éneklésre.

A hangolódást a sepsiszentgyörgyi alapítású Snaps Vocal Band koncertje zárta – egy dal erejéig a Mikó kórusával közösen fellépve –: dzsessz és gospel-dallamokon keresztül tolmácsoltak klasszikus karácsonyi énekeket, ismert slágereket.

Ha a fénynek háttal állsz, el se indulj, saját árnyékod buktat meg – hangzott el a koncertek között. Valószínűleg minden résztvevő számára világossá vált: a zene megkönnyíti, hogy a fénnyel szemben álljon az ember.