Sikeresen levizsgáztak a Teljes Szívvel vezetőképzés ifjai

0
2605
Fotók: Dezső Aranka-Renáta

December első hétvégéjén véget ért a Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség által vezetett TSZ, azaz a Teljes Szívvel ifjúsági vezetőképzés negyedik kiadása. A hét hétvégén át zajló képzéssorozatnak a székelyudvarhelyi Szent Pio lekigyakorlatos ház adott otthont. A képzést lezáró vizsgán mindenki sikeresen szerepelt, és a jól megérdemelt ünneplést követően könnyek között búcsúztott egymástól és mentoraiktól a huszonnyolc, immár okleveles fiatal.

Hét együtt töltött hétvége, egy lélekemelő ifjúsági találkozó és megannyi elgondolkodtató, megindító feladat váltotta egymást a fejlődési folyamat alatt. De ezen túl mit adhat egy fiatalnak a képzés? A legbiztosabb válaszokat tőlük kaphatjuk, így arra kértem pár résztvevőt, hogy meséljen nekem röviden a képzés alatt megélt tapasztalatairól. Ők teljes szívvel, készségesen számoltak be az eltelt időszakról.

„A képzés elvégzése életem egyik legjobb döntése volt. Legalább is, utólag visszagondolva ezt érzem. Persze voltak nehezebb pillanatai és egyes dolgokért igenis meg kellett harcolnom, áldozatokat kellett hoznom. Például, hogy ott tudjak lenni a hétvégék túlnyomó többségén, miközben más „fontos” programom is lett volna. Vagy, hogy idejében elkészítsem, és beküldjem a házi feladataimat. De mindezek mellett annyi pluszt adott a képzés, ami megérte a „fáradságot”. Életre szóló barátságokat kötöttem. Sok jó tanácsot és ötletet kaptam a csoportvezetéssel, és az életvezetéssel kapcsolatosan. Segített, hogy nagyobb rálátásom legyen egyes dolgokra: önmagamat, a társaimat, a jó Istent és a közösségeket illetően. És nem utolsó sorban nagyon jó lelki feltöltődést nyújtott egy-egy hétvége. Úgy éreztem, hogy a jó Isten tartotta össze ezt az egészet, hogy érte voltunk ott, érte munkálkodtunk. Jó élmény volt. Ajánlom más vállalkozó szellemű fiatalnak is, hogy végezze el. Megéri. És ha valakinek fenntartásai lennének, és nem merne belevágni, a Biblia szavaival tudnám bátorítani: Ne féljetek!” – így buzdítja a következő évfolyamok résztvevőit a kápolnásfalui Benedek Bernadett.

„Tanítások, játékok, kihívások, feladatok, szentségimádások, mosolyok. Számomra a TSZ egy mély találkozás volt Istennel, amely alatt megtapasztaltam, hogy a közösség megtart, gyöngéden kifejezve Isten szeretetét, törődését. Ki kellett lépnem a komfortzónámból, megerősödtem, magabiztosabbá váltam és élőbb istenkapcsolatom lett” – számolt be Blagoslov Anita, aki Brassóból járt a képzésre.

„Számomra a TSZ olyan volt, mint egy virágokkal díszített kapu, amin, ha átlépek és ezt teljes szívemből teszem, akkor a túloldalon a legnagyobb kincset találom meg: nem mást, mint a jó Istent. Minden percét végtelenül szerettem! A TSZ által ismertem meg igazán önmagam, ott tudtam elmélyíteni és bővíteni a kiscsoportvezetői tudásomat, a barátaimmal jobban elmélyült a kapcsolatunk, valamint rengeteg csodálatos embert ismertem meg, akiket barátaimnak mondhatok és akikre bármikor számíthatok. Ami pedig a legdrágább számomra, hogy még jobban megismerhettem a jó Istent, még mélyebb lett vele a kapcsolatom. Ez tette fel az i-re a pontot” – mesélte lelkesen Stroia Andrea székelyudvarhelyi résztvevő.

A beszámolók, összefoglalók alapján csakis arra lehet következtetni, hogy a képzés egy nagyszerű fejlődési lehetőség a fiatalok számára, ahol tanulhatnak egymásról, önmagukról, Istenről úgy, hogy eközben együtt vannak, támogatva és segítve, szeretve egymást. A képzés vezetői jövőre is elindítják a programot, immár ötödik alkalommal, ahová nyitott szívvel, szeretettel várnak minden tettre kész, vállalkozó szellemű fiatalt.

Dezső Aranka-Renáta