EVANGÉLIUM
Jézus egyszer útban Jeruzsálem felé áthaladt Szamaria és Galilea határvidékén. Amikor betért az egyik faluba, tíz leprás férfi jött vele szembe. Még messze voltak, amikor megálltak, és hangosan így kiáltottak: „Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” Ő rájuk tekintett, és így szólt hozzájuk: „Menjetek és mutassátok meg magatokat a papoknak.” Útközben megtisztultak. Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, hangos szóval dicsőítette Istent, arcra borult Jézus lába előtt, és hálát adott neki. És ez az ember szamaritánus volt. Jézus megkérdezte: „Nemde tízen tisztultak meg? Hol maradt a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszajött volna, hogy hálát adjon Istennek, csak ez az idegen?” Aztán hozzá fordult: „Kelj fel és menj! Hited meggyógyított téged.” (Lk 17,11-19)
Mekkora bizalom van ebben a tíz leprás betegben, akiket kitaszított a közösség és állandó megvetéssel tekint rájuk. Jézus szavára elindulnak megmutatni magukat a papoknak, annak ellenére, hogy még nincsenek meggyógyulva. De bíznak a Mesterben, hogy megkönyörül rajtuk. És útközben meggyógyulnak. A csoda megtörténte előtt már hisznek és bíznak. Milyen jó lenne, ha mi is ilyen hittel és bizalommal hagyatkoznánk az Istenre, úgy, hogy a csoda után nem feledkezünk meg visszatérni és hálát adni.
Barta Barnabás plébános
