Veres Stelian: Egy látogatást illik viszonozni

Gondolatok a Ferenc pápával való (újra)találkozásról

0
2237
• Fotó: vaticannews.va

Azt szokták mondani, hogy egy látogatást illik viszonozni. Ezt tettük mi is tizenketten, akik szorosabban vettünk részt a pápalátogatás előkészítésében. Nagy élményben volt részem a szeptember 18-ai általános audiencián, hiszen tudtam, hogy a nuncius segítségével olyan helyet készítettek nekünk, amely nagyon közel van a szentatyához, tehát személyesen találkozunk vele és át tudjuk adni neki azt az emlékalbumot, amelyet a látogatása emlékére adott ki a gyulafehérvári főegyházmegye.

Meglepett a szentatya barátságos mosolya, közvetlensége. Isten hozott-tal köszöntött, utána kezet fogott velünk. Habár rövid volt a találkozás, nagyon hosszúnak tűnt a vele töltött idő. Hosszasan nézte az album képeit és érdeklődéssel hallgatta a magyarázatokat. Ismerős volt számára minden egyes kép, emlékezett az autóval megtett útra Marosvásárhely és Csíksomlyó között. Utána készült a csoportkép, és ő továbblépett más csoportokhoz, akik hozzánk hasonlóan várták az érkezését. Jó volt látni Péter utódát, aki minden katolikus embernek Krisztus földi helytartója, aki az idejéből mindenkinek ajándékoz, és figyelmesen meghallgat mindenkit.

Hálásak vagyunk Ferenc pápa Erdélyben tett látogatásáért, hiszen ő az első Péter-utód, aki eljött hozzánk, minden megpróbáltatás ellenére velünk ünnepelte a szentmisét, tanított Krisztus követésére, hagyományaink megőrzésére és a helyes Szűzanya-tiszteletre. Nekünk nem marad más, mint hogy imádkozzunk érte, hogy tanítása és életpéldája által bölcsen vezessen bennünket az örök üdvösségre.

Veres Stelian (a csíksomlyói pápalátogatást előkészítő médiabizottság tagja)