Birtokukba vették a gyerekek a frissen átadott györgyfalvi óvodát

1
2608
Az új épület a boldog gyerekekkel tölti be rendeltetését. Fotók: a szerző felvételei.

„Ilyen szép épület nincs még egy faluban” – mondta egy idős úr, akitől útbaigazítást kértem a Kolozsvár melletti Györgyfalván. Vidám gyerekek és meghatódott idősek jelenlétében átadták szeptember 25-én a györgyfalvi óvoda új épületét. A Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében 220 millió forintos magyar állami támogatásból újjáépített óvoda Fábián László plébános hathatós munkájának gyümölcseként már jövő hétfőtől nyitva áll az 51 óvodás előtt. Az ünnepi beszédeket, az emléktábla leleplezését és az óvoda megáldását követően a gyerekek önfeledt kacarászás közben vették birtokukba az új birodalmukat.

Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős magyarországi államtitkár ünnepi beszédében a példaképek fontosságáról beszélt, amiről előzőleg a faluközösség gyerekei énekeltek. Az államtitkár a jó Istent nevezte első számú példaképnek, de hangsúlyozta, hogy a földi példaképekre is szükség van, így a szülők, nagyszülők, pedagógusok és egyházi személyek mind fontos szerepet töltenek be a gyerekek életében. A magyar állam ezzel a programmal a megmaradást, a helyben maradást szeretné segíteni. Szavait a jelenlévő román vezetőkhöz is intézve azt mondta, hogy ha meg akarunk maradni, nincs más út, mint az összefogás: „össze kell fognunk a gyermekekért!”

Fábián László, a falu katolikus plébánosa vállalta az ügy lebonyolítását, aki beszédében kiemelte, hogy az óvoda nem pusztán egy építmény, ott nevelés és oktatás zajlik. A szentírási talentumokkal való sáfárkodás történetét felidézve a gyerekeket „ránk bízott kincseknek és talentumoknak” nevezte. A felnőtteken áll, hogy mit kezdenek a rájuk bízott talentumokkal. Emlékeztetett, hogy a helyi projekt 2017-ben indult, de a papírmunka, az engedélyeztetések másfél évet vettek igénybe. Csak idén márciusban foghattak neki a régi épület lebontásának, így mindössze hat hónap alatt sikerült a régi épületet teljesen újjá varázsolni.

A plébános kérdésünkre elmondta, hogy a régi óvodát az 1960-as években építették, de nagyon romos volt már, kövekből épült és nem volt saját alapja sem. Eredetig felújítani szerették volna, de amikor nekifogtak a munkálatoknak, az épület életveszélyessé vált. Emiatt időközben meg kellett változtassák a korábbi szerződést, hogy fel tudják építeni az új óvodát. A demográfiai igényekhez igazították az óvoda befogadóképességét, és bár jelenleg 51 óvodás van, de közel száz gyerek fogadására is alkalmas az épület. Fábián László elmondta, hogy Kolozsvárról sokan kiköltöztek a faluba, gyarapszik a közösség. Az utóbbi 14 évben például a katolikusok száma megduplázódott. Sok fiatal család költözött a faluba, és olyan családok is vannak, ahol 3-4 gyerek is van.

Kedves Imre, a gyulafehérvári főegyházmegye gazdasági igazgatója beszédében elmondta, hogy az egyházmegyében 29 hasonló projektet támogatott a magyar állam mintegy 4 milliárd forint értékben. Gabriel Costea, Erdőfelek község (amihez Györgyfalva is tartozik) polgármestere Jó napot kívánok! köszöntéssel, magyar nyelven üdvözölte az egybegyűlteket, majd román nyelven mondott köszönetet Fábián László plébánosnak, aki ha kellett, késő estig dolgozott, hogy elkészülhessen az óvoda. Török Zoltán főtanfelügyelő helyettes figyelmeztetett, hogy a jövő olyan lesz, amilyenné a most 6-7 éves gyerekek teszik, így „aki a gyerekeknek épít, a jövőnek épít”. Georgiu Mariana Corina iskolaigazgató a tanárok példamutatását hangsúlyozta és megköszönte mindazok hozzájárulását, akik tettek azért, hogy az óvoda létrejöhessen. Soltész Miklós államtitkár és Fábián László plébános leplezték le az óvoda átadásának emléktábláját.

A gyerekek Kémenes Lóránt kolozsvári főesperes beszédénél pezsdültek meg leginkább, aki kimondottan őket szólította meg. Felidézte Jézus azon kijelentését, amit akkor mondott, amikor az apostolok nem engedték közel hozzá a gyerekeket: aki nem úgy fogadja Isten országát, mint egy gyermek, nem megy be oda. A főesperes szerint Isten álma, hogy annyira közvetlenek legyünk az Istennel, mint a gyerekekkel vagyunk. A beszédét követően megáldotta az új óvodaépületet és Isten áldását kérte a jelenlévőkre is.

Az áldást és a szalagok átvágását követően megnyitották az új épületet a jelenlévők számára, így az érdeklődök körbenézhettek a kisgyerekekre méretezett asztalok, kisszekrények, mini-mosdókagylók között. A színes termek hamar magukkal ragadták a legkisebbeket, akik hangos nevetgélésükkel azt sugallták az építők és építtetők számára: van értelme.

1 HOZZÁSZÓLÁS