Családi napot tartottak Kovásznán

0
1481
A templomkert megtelt élettel és vidámsággal. A szerző felvételei.

A kovásznai egyházközség a Tündérvár Székely Nagycsaládosok Egyesület és a 109-es Havadtőy Sándor Cserkészcsapat közreműködésével harmadszor szervezte meg a Szent István családi napot augusztus utolsó szombatján Kovásznán, amelyen több százan vettek részt, többségében gyerekek és családosok. A hétvégén két Lélekóra-előadást is meghallgathattak az érdeklődők.

A családi nap Komáromi Mária hétgyermekes édesanya, világi ferences A család mint hivatás című előadásával kezdődött, aki Péter Arthur plébános meghívására érkezett a városba, és a Lélekóra előadássorozat keretében tartotta meg figyelemfelkeltő beszédét. Szó esett a hivatások fontosságáról, a szerzetesi, illetve a családi hivatás párhuzamáról. Bátorított, hogy a házasságban élők bátran vállaljanak gyermeket, tartsanak ki egymás mellett és akarjanak együtt megöregedni. A jó Isten eddigi életét húsz unokával áldotta meg és 45 év boldog házasság után férjét elvesztve nem tört meg a családi hivatás ápolásában. A legfontosabb a szülői szeretett: azzal adhatunk útravalót a gyermekeinknek, ha a családban szeretet uralkodik, hangsúlyozta az előadó.  A helyi katolikus közösség mellett a református közösség tagjai is eljöttek az előadásra, Balogh Zoltán, a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye esperese, kovásznai lelkipásztor és családja kíséretében.

Az előadás után a családokért imádkoztak, a kovásznai fiatalok egyházi énekekkel tették szebbé az áhítatot. Majd a templomkert megtelt élettel és vidámsággal, bográcsozás és fagylaltozás után kezdődtek a különböző foglalkozások, ahol a nagycsaládosok egyesülete és a cserkészcsapat önkéntesei tartottak gyerekfoglalkozást a jelenlevő gyerekeknek.

Vasárnap, a 11 órás szentmisét követően újabb Lélekóra-előadásra került sor, Bedő Imre, a Férfiak Klubja alapítójának tolmácsolásában. A találkozóról az előadó így fogalmazott: „Örülök, hogy a katolikus templomban tartott előadásomra a református istentisztelet végeztével is átjöttek”. Kiemelte, hogy a férfiaknak különös felelőssége lenne ma is a jövő generációnak való példamutatásban. Szerinte az apák aktív, céltudatos jelenléte és az anyák hozzáállásának megváltozása is szükséges. Előadása végén így szólt: „Örülök, hogy Kovásznán ilyen sok tiszta szívű ember gyűlt össze és vitt haza új erőt”.

Jánó Árpád