Gyalog zarándokolt Czestochowába egy 95 éves olasz nő

0
1355
Fotó: A Jasna Góra-i kegyhely Facebook oldala.

Megérkezett Czestochowába a 95 éves olasz Emma Morosini, aki egyedül és gyalog zarándokolt a legismertebb lengyelországi Mária-kegyhelyre – jelentette csütörtökön a lengyel katolikus hírügynökség (KAI).

    A sokak által „zarándokanyókának” becézett nő szülővárosából, az észak-olaszországi Castiglione delle Stivieréből indult július közepén. Zarándoklata során mintegy ezer kilométert tett meg rózsafüzérrel a kezében, maga után húzva egy gurulós bőröndöt minden szükséges felszereléssel.
    A zarándok napi átlagban 40 kilométeres gyaloglás után ott szállt meg, ahol éppen adódott. A czestochowai kegyhelyre érve köszönetet mondott mindazoknak, akik útközben segítették. Elmondta: előfordult, különösen a hegyekben, hogy nehéz volt számára akár néhány lépéssel is továbbhaladni. Olyankor akadtak emberek, akik egy rövidebb szakaszon autóval vitték tovább.
    Czestochowába érkezve Morosini egyenesen az ott őrzött Fekete Madonna csodaképéhez ment, majd hosszabb ima után találkozott a Jasna Góra-i rendházban élő pálosokkal. 
    Az újságíróknak a nő a bizalom és az ima fontosságáráról beszélt.
    Emma Morosini 25 éve jár zarándoklatokra, eddig mintegy 30 ezer kilométert tett meg gyalog. Ellátogatott több európai kegyhelyre, köztük már korábban is szerepelt Czestochowa, de járt Jeruzsálemben és a dél-amerikai zarándokhelyeken is. A nő 28 éve súlyos betegségből gyógyult meg és akkor tett fogadalmat, hogy évente három hónapot zarándokúton tölt.

Forrás: MTI

MEGOSZTÁS