Isten mosolya a gyermek

XII. Hagyományőrző Gyermektábor Gyimesbükkben

0
1838
Fotók: Bőjte Csongor

Aki már többször megfordult a gyimesbükki plébánián, megszokhatta, hogy párhuzamos programokkal találkozik, ahol gyermek és felnőtt egyaránt kiveszi a részét a közösség életéből. Nem volt ez másként augusztus 10-15. között sem, hiszen tizenharmadik alkalommal szerveztek hagyományőrző gyermektábort a községben lakó gyermekeknek.

Az évenkénti tábor témáját a főegyházmegye pasztorális éve adja, így idén „Követlek téged, bárhová mész!” mottóval a hivatások évéhez kapcsolódva tartották meg a rendezvényt. A közel egyhetes tábor alatt reggeltől kora estig naponta 160-170 gyermek ismerkedett a népi hangszerekkel, táncokkal, próbálhatott ki népi mesterségeket, mint a szövés és agyagozás, tanulhatott népdalokat, amelyek a közösség életében elevenen élnek mind a mai napig. Míg a legkisebbeknek a kézműves tevékenységeken, éneken, játékokon volt a hangsúly, addig a nagyobbak szentírási részek alapján hallhattak napindító elmélkedéseket hivatásról, meghívásról, elhivatottságról, azt követően pedig ők is kézműves foglalkozásokon, népi hangszer- és népdaloktatáson vettek részt.

A tábor nemcsak a vakációzó gyermekeket gyűjtötte össze egy hétre a plébánia és a templom környékére, hanem az egész közösséget, hiszen pedagógusok és önkéntes fiatalok – akik legelső táborozók voltak anno – vezették a foglalkozásokat, helybéliek vállalták, hogy az ebéd mellett süteménnyel is megörvendeztetik a táborozókat; önkéntesek és adományozók teszik lehetővé, hogy a gyimesi gyerekek évről-évre megerősödhetnek nemzeti és vallási öntudatukban, megismerkedhetnek népük értékeivel, amely évszázadok óta meghatározzák a közösség életét.

A táborral egyidőben az egész Gyimes-völgye Nagyboldogasszony ünnepére, a kontumáci ősi anyatemplom búcsújára készült. A háromnapos lelkigyakorlat mellett 72 órán át tartó szentségimádást végeztek, így lelkiekben is megerősödve vehettek részt augusztus 15-én a búcsús szentmisén, amely egyben a gyermektábor záróünnepsége is volt. A szentmise után a szülők és érdeklődők megtekinthették a gyermekek munkáit, akik rövid műsor keretében a tanultakról is számot adtak.

Bőjte Csongor