Jézus az élő víz forrása

A víz nemcsak számunkra fontos, Jézus életében és számos csodatettében is lényeges szerepet töltött be. A Jordán vizében való megkeresztelkedésétől a kereszten történő „Szomjazom!” (Jn 19,28) felkiáltásáig megannyi szentírási történet és csoda kapcsolódik a vízhez. Halálakor az oldalába döfött lándzsa helyén víz és vér folyt belőle (Jn 19,34). Magát élő víznek mondta: „Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék, aki hisz bennem; belsejéből az Írás szava szerint élő víz folyói fakadnak” (Jn 7,37–38).

Már Jézus küldetése kezdetén fontos szerepe volt a víznek, ugyanis Keresztelő Szent János a Jordán vizében keresztelte meg. Amikor Jézus feljött a Jordán vizéből, „Isten lelke mint galamb leszállt és föléje ereszkedett. Az égből szózat hallatszott: »Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik«” (Mt 3,16–17). Ez megerősítette küldetését.

A kánai menyegzőn (Jn 2,1–12) megtörtént Jézus első csodatétele, amikor anyja kérésére borrá változtatta a vizet. Mivel fogytán volt a bor, a szolgák Jézus utasítására vízzel töltötték meg a korsókat, majd amikor felszolgálták a násznagynak, az megízlelte a borrá vált vizet, és a vőlegény szemére vetette, hogy addig tartogatta a jó bort. Az átlényegült vizet a kenyérszaporítás csodájával együtt az eucharisztia misztériumának előképeként értelmezik.

Az első tanítványok elhívásakor, miután Jézus egy bárkából tanította a népet, arra biztatta Simon Pétert, hogy evezzenek a mélyre és vessék ki hálóikat halfogáshoz (Lk 5,1–11). Bár a történet szerint előzőleg egész éjszaka próbálkoztak, mégis hallgattak Jézus szavaira, és végül annyi halat fogtak, hogy szakadozni kezdett a háló. Jézus ekkor hívta el első tanítványait, akiknek azt ígérte, hogy emberhalásszá teszi őket, amiből a missziós küldetés is fakad. János evangélista egy második csodálatos halfogásról is megemlékezik, amelyik Jézus feltámadása után történt (Jn 21,1–14).

Jézus világ feletti hatalmát erősítette meg a tanítványokban a vihar lecsendesítése. Miközben Jézus a bárkában aludt, vihar tört ki, a hullámok elborították a bárkát, a megrettent tanítványok pedig felköltötték Jézust: „Uram, ments meg minket, elveszünk!” (Mt 8,25). Jézus parancsolt a víznek és a szélnek, így azok elcsendesedtek és nyugalom támadt. Nem ez az egyetlen alkalom, amikor Jézus kishitűeknek nevezte tanítványait. A vízen járás csodája alkalmával a rémült tanítványokat bátorította, hogy ne féljenek. Péter így szólt neki: „Uram, ha te vagy, parancsold meg, hogy odamenjek hozzád a vízen” (Mt 14,28). Péter elindult Jézus felé a vízen, azonban a szél láttán megijedt és merülni kezdett. Ekkor Jézus ismét kishitűsége miatt korholta Pétert.

Jézus az utolsó vacsorán megmutatta tanítványainak, hogy milyen magatartást kell tanúsítaniuk egymás iránt. Vacsora közben vizet öntött egy mosdótálba és megmosta tanítványai lábát. Jézus alázatos cselekedete a nagycsütörtöki szertartásban ismétlődik meg. Krisztus, az élő víz ekképpen mutatott példát számunkra. Belőle meríthetünk erőt: „…aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne” (Jn 4,14).

Köztünk van-e az Úr?
Az ószövetségben is számos csoda épül a víz köré. Mózesnek és a népnek több ízben is vízhez kötődő jel révén mutatta meg hatalmát az Isten. Már az Egyiptomot sújtó csapásokban is megjelent a víz: az első csapásban a víz vérré változott, később pedig jégeső sújtotta a vidéket a szentírási történet szerint. A képeken és festményeken gyakorta ábrázolják a jelenetet, amikor a zsidó nép Egyiptomból való menekülése során Mózes Isten parancsára szétválasztja a tengert. A történet szerint Izrael fiai a száraz tengerfenéken vonultak át, így végül megmenekültek az egyiptomi fogságból. Hiába volt viszont a számos csoda, Refidimnél nem volt ivóvíz a nép számára, az emberek ezért zúgolódni kezdtek Mózesnek: „Miért hoztál ki bennünket Egyiptomból – kérdezték –, talán azért, hogy gyermekeinkkel és állatainkkal együtt szomjan haljunk?” (Kiv 17,3). Isten utasítására Mózes a sziklára ütött, amiből víz fakadt, hogy a nép ihasson. „A helyet Masszának és Meribának nevezte el, mivel Izrael fiai ott zúgolódtak és kísértették az Urat. Ezt kérdezték ugyanis: »Köztünk van-e az Úr vagy nincs?«” (Kiv 17,7). A jelen helyzetben úgy tűnik, az emberiség ismét szomjazik. A klímaváltozás és a túlnépesedés miatt bekövetkező vízhiány komoly zúgolódást vált ki az emberekből. Szomjan halunk? – kérdezhetjük mi is Izrael népével együtt. Belőlünk is kifakadhat a kérdés: „Köztünk van-e az Úr vagy nincs?”