Hét napig teljes csendben

0
2032
Fotók: Szent Gellért Alapítvány

Tizennégy résztvevő járta végig a Márton Áron Imatúra útvonalát Szeltersztől Csíkzsögödig július 20-28. között. A túrázók 7 egész napot és 2 fél napot gyalogoltak végig csendben, érintve többek közt a Kirulyt, Erdőfülét és a csíkszentimrei Büdösfürdőt is.

Négy jezsuita lelkiségű vezető segítette a zarándokokat a túra folyamán, hozzájuk fordulhattak a nap végén kérdésekkel. A napi program a következőképpen épült fel: reggeli torna, aztán rövid ima, reggeli, pakolás majd indulás az aznapra kijelölt útvonalra. Este meleg vacsora várta a szállásadóknál a túrázókat, és fórum, majd mise zárta a napi programot.

Dániel Rita résztvevő így emlékszik vissza a csendes imatúrára:

„A legintenzívebbek talán a csíkszentimrei Lucs puha csendje, a Bakratás-Tető tisztasága, a Fekete-Puszta fensége volt, az erdők jellegzetes fenyő illata, a légyölő galócák pirosa, a kékhátú gombák gazdagsága… Behunyom a szemem és még mindig érzem a frissességet, látom a kéket, a zöldet és csodálom Istent, hogy mennyi szépséget teremtett; hálás vagyok, hogy ilyen szép hazát adott nekem.

Mindannyian személyes kísérést kaptunk, lehetőségünk volt naponta megosztani nem csak az élményeinket, hanem a nehézségeinket, kérdéseinket és olykor kétségeinket is – értő szeretettel és imádsággal kísértek-segítettek bennünket. Reggel integetve engedtek el, este egy nagy mosollyal és meleg étellel, tisztasággal, előkészített finomságokkal vártak bennünket. Ők tették lehetővé, hogy ne kelljen a nagy csomagunkat cipelnünk egyik helyszínről a másikra, hogy mindig minden elő legyen készítve, hogy nekünk csak Istenre kelljen koncentrálnunk.

Jövőre ismét lesz imatúra! Hogy kinek ajánlom? Főként azoknak, akiknek nem idegen a Szent Ignáci lelkiség, a csendes ima, de legfőképpen azoknak, akiknek valami megmozdult a szívében, miközben ezeket a sorokat olvassák. Isten felhasználta a vágyaimat és felhasznált egy cikket, hogy elvezessen a túrára – ki tudja, lehet, hogy te leszel a következő, akit Isten így szólít meg… Ezért az imatúráért, a megélt sok csodáért, a segítőkért, szép pillanatokért legyen dicsőség a mi Istenünknek!