Dombtetőn világító otthonok

0
1487
A digitális gyermeknevelés volt a tábor témája

Kisgyermekes, illetve serdülőkorú fiatalokat is nevelő családok, mintegy 70 személy vett részt a Gyulafehérvári Főegyházmegye Családpasztorációs Központja által szervezett, Szülők iskolája” néven meghirdetett nyári táborban. Az immár negyedik alkalommal megtartott rendezvényen ezúttal a digitális világ családi életre kifejtett hatásairól beszélgettek.

A Szent Gellért Alapítvány által fenntartott szelterszi táborozóhelyen megszervezett négynapos program fő témája a digitális gyermeknevelés volt, erről szóltak az előadások, tanítások is. A szervezők által biztosított keretben a szülők egymás között is átbeszélhették, emészthették a hallottakat.

Az első nap ismerkedős, összerázó játékai után a résztvevők egy helyzetképet kaphattak a családok, gyermekek, fiatalok életében tapasztalt médiafogyasztási szokásokról és arról, hogy milyen veszélyei, hátrányai lehetnek az okoseszközök korlátok nélküli használatának. Elhangzott: a keresztények ezen a téren is jelek, jó példák, „dombtetőn álló otthonok” kell legyenek a világ számára.

Az előadók hangsúlyozták, hogy a tudatos média- és okoseszközhasználat nem az online világtól való elzárkózást, gyermekeink elszigetelését jelenti, hanem nagyon sok beszélgetést, állandó érdeklődést a szülők részéről, akiknek tudniuk kell, hogy a felnövekvő generáció mivel tölti az idejét az online térben.

„Mi, keresztények, egyfajta egyensúlyt kell fenntartanunk, egy bizonyos hozzáértéssel kell tekintenünk a témára. Azt tapasztaljuk, hogy a gyermekek ebben sokkal tapasztaltabbak, meglepő gyorsasággal sajátítják el az okoseszközök használatát. Ehhez mi szülőként, pedagógusként, lelkipásztorként fel kell, hogy zárkózzunk, meg kell ismerjük ezt a világot, mert ennek a veszélyeit mi, felnőttek, vagyunk hivatottak látni, felismerni” – mondta el összegzésképpen Szénégető István családpasztorációs referens, remeteszegi plébános, aki a tábor lelkivezetője volt.

A programból ezúttal sem hiányzott a kirándulás, a családos vetélkedő, és a lelki elcsendesedést szolgáló alkalmak, a szentségimádás és a szentmisék.

Kertész Tibor