„Dunai sváb vagy: vállald!”

Dunai svábok világtalálkozója

0
3668
Fotó: Falusi Fotográfus

Ez volt a jelmondata a Dunai Sváb Kultúrcsoportok idei világtalálkozójának, amelyet július 24. és augusztus 7. között immár negyedik alkalommal szervezett meg a Dunai Svábok Világszövetsége. Emlékezés meghurcolásra, felvonulás gyönyörű népviseletben, szentmise, templomlátogatás – színesen, gazdagon telt a találkozó.

A rendezvénysorozat a magyarországi Baján kezdődött és a temesvári egyházmegyében, Niczkyfalván ért véget. A mintegy kilencven résztvevő az Amerikai Egyesült Államokból, Kanadából, Brazíliából, Ausztriából, Németországból és Romániából érkezett a találkozóra. A Dunai Sváb Kultúrcsoportok idei világtalálkozója a Dunai Svábok Világszövetsége, a Dunai Svábok Amerikai Országos Szövetsége, a Német Fórum, a Magyarországi Német Ének-, Zene- és Tánckarok Országos Tanácsa, valamint az ulmi Dunai Sváb Központi Múzeum közös szervezésében és anyagi támogatásával valósult meg.

Fotó: Falusi Fotográfus

A változatos program során tartottak szemináriumokat és előadásokat, amelyek témáit a dunai svábok története, kultúrája adta, a hagyományőrzés szellemében pedig a résztvevők sváb táncokkal, énekekkel és szokásokkal ismerkedtek. A temesvári egyházmegyében tett körút első napján, augusztus 1-jén a világtalálkozó résztvevői Zsombolyára látogattak, ahol Hansi Müller koreográfus vezetésével először táncszeminárium, majd kézműves kör szerepelt a programban. Ez utóbbi keretében a jelenlévők kalapdíszekkel ismerkedtek Barta Edith irányításával. A délutáni előadás során a romániai németek oroszországi kitelepítéséről, deportálásáról esett szó.

Augusztus 2-án, pénteken a világtalálkozó résztvevői a máriaradnai kegytemplomhoz zarándokoltak. Az ünnepi szentmisét 11 órakor Pál József Csaba temesvári megyés püspök mutatta be. A szentmise zenei szolgálatában Nina Laubenthal, Wilfried Michl és dr. Franz Metz bánsági származású, jelenleg Németországban élő orgonaművészek is közreműködtek. Mint azt Stefan Ihas, a világszövetség elnöke megjegyezte, számára az esemény különleges élményt jelentett, mivel most először látogatott el az Arad megyei kegyhelyre. A Dunai Sváb Világszövetség mintegy 100 000 tagja időről időre hasonló találkozókat szervez, amelyek alkalmával felkeresik az úgynevezett „régi hazát“. A torontói Cheyenne Kertes már többször vett részt ilyen találkozón, és az elmúlt évek során néhányszor a nagymamája egykor Jugoszláviához tartozó szülővárosát is felkereste. „Magyarországon tettünk egy körutazást a Dunán és megemlékező ünnepségen vettünk részt. Különleges esemény volt, eltöltődtem lelkileg“ – fogalmazott Cheyenne Kertes, majd hozzátette: fontos az, hogy ápoljuk hagyományainkat és szokásainkat, mert ez közelebb visz minket a hazánkhoz.

Stefan Ihas, a Világszövetség elnöke fontosnak tartja, hogy a dunai svábok ragaszkodjanak gyökereikhez. Mint fogalmazott, „a dunai sváboknak mindenütt sikerül megőrizniük hagyományaikat. Kis szigeteket alkotnak azokban az országokban, ahol élnek, és nagyon erős a honvágyuk, ezért örökítik át hagyományaikat a gyermekeikre, unokáikra.“

Péntek délután a csoport tagjai a zsombolyai temetőben felkeresték Stefan Jäger festő és Peter Jung költő sírját, a helyi római katolikus templomban pedig szentmisén vettek részt. A vendégek augusztus 3-án meglátogatták a varjasi Szent László-templomot, augusztus 4-én pedig a 195 éves niczkyfalvi istenházát. Ez alkalomból az ünnepi szentmisét Varjason délután Kozovits Attila helyi plébános, Niczkyfalván Lauš Nikola püspöki irodaigazgató celebrálta. A sváb népviseletbe öltözött párok felvonulása, valamint a többi kulturális program a templombúcsúk hangulatát idézte. Hétfőn a vendégek visszautaztak Magyarországra, onnan pedig otthonaikba.

Raluca Nelepcu / fordította: Sipos Enikő