Szentmisét tartottak Anna királyné lelki üdvéért

0
1783
Fotók: Cristian Coposesc/Romaniaregala.ro

Margit román királyi hercegnő és férje, Radu herceg részvételével tartottak szentmisét augusztus 1-én, csütörtökön Lugoson. A legszentebb áldozatot a néhai Anna román királyné, I. Mihály király feleségének lelki üdvéért ajánlották fel.

A királyi párt lugosi lakosok is üdvözölték a helyi Szentháromság római katolikus templom előtt – adta hírül a királyi család hivatalos honlapján. A román korona őrzőjét és férjét Pozsonyi Dániel plébános és a város polgármestere, Francisc Boldea fogadta. A szentmisét Pozsonyi Dániel mutatta be Petru Muțiu soborsini plébános koncelebrálásával. Az eseményen részt vett Teodor Baba görögkatolikus esperes, Ioan Cerbu ortodox esperes, Ilie Albiciuc ukrajnai ortodox esperes és Gáll Zoltán református lelkipásztor is.

A szentmise végén a főcelebráns a templom történetéről beszélt, majd Margit hercegnő köszönetét fejezte ki a papoknak, egyházi elöljáróknak a szentmiséért, valamint minden jelenlevőnek a részvételért. A meghívottak ezután a plébánián rövid asztalülésen vettek részt a tegnap éppen három éve elhunyt Anna királyné emlékére.