Férfinak és nőnek teremtette

0
1663
Fotók: Muntean Renáta

Eredet(i)történet címmel szerveztek tábort a Keresztirány és az Ő az út! Ifjúsági szolgálatok július 9-14. között Székelyvarságon azzal a céllal, hogy a fiatalok ráérezzenek, mennyire csodálatos, hogy Isten férfinak és nőnek teremtette őket.

Huszonöt 15-19 éves fiatal vett részt a táborban, amelynek célja az volt, hogy az identitás, nemiség, szexualitás, tisztaság témákban átadhassunk valamit abból a tudásból, értékből, amelyet a jó Isten kegyelméből mi is elsajátíthattunk. Igyekeztünk megerősíteni a résztvevőkben a tudatot, hogy mennyire csodálatos, hogy az Atya férfinak és nőnek teremtette őket, az Ő képmására. Mindezek forrásaként a Ter 1,27 igerészt választottuk táborunk mottójául.

A délelőtti tanításokban, a bibliai Dávid életét szemügyre véve tanulhattunk az Istennel és az emberrel ápolt kapcsolatokról. A bevezető tanításban fény derült a tábor címének valódi jelentésére is: mindannyiunknak van egy múltja, egy eredettörténete, ami részben befolyásolja a jelenünket és a jövőnket, de Istennel írva a jövőt sokkal eredetibb lesz a történetünk. A délutáni műhelyek részben a férfi és női nemi identitásunkban való megerősödést segítették elő. A lányoknak lehetőségük volt szépítkezésre, illetve tanulni bőrápolásról, körömfestésről és ékszerkészítésről. A fiúk kihívásokkal teli, kalandos túrán vehettek részt. Emellett különböző párkapcsolati témákat dolgoztunk fel, mint például férfi-női különbözőségek, ismerkedés, randizás, tiszta párkapcsolat.

A további programok közt szerepelt az ,,1 perc és nyersz’’ játék, illetve a szabadulószoba, amely során csoportokban próbálhatták ki magukat a résztvevők. Elengedhetetlen volt a közös kirándulás, a foci, a méta, a társasjátékozás és a már hagyománnyá vált utolsó esti tábortűz, ami alkalmat adott meghitt, bensőséges beszélgetésekre.

A résztvevők ezeket mondták:

„Nem voltak tabutémák, nagyon aktuális volt minden. Tetszett a sok dicsőítés, szentségimádás és a kaja!”

„A tábor csúcspontja a szombat este volt, mivel a Jézussal való együtt járásom is megerősödött, ezt természetesen az előző esti szentségimádás is elősegítette. Hatalmas közösségi élményt nyújtott számomra a szabadulószoba.”

„Azok az élmények, programok, amik közelebb vittek engem Istenhez. Fejleszteni tudtam a személyes kapcsolatomat Istennel. Megtapasztalhattam Isten szeretetét és a Szentlélek erejét. Nagyon jó volt az, hogy nyitott lehettem mindenben, mert semmiért sem néztek le.”

„Ez az a tábor, ahol az lehetsz aki igazán vagy, mert itt úgy fogadnak el. Itt igazán közel lehet kerülni Istenhez.”

„Az esti programok jelentettek igazán sokat. Főleg a dicsőítések, mert ez által közelebb kerülhettem Istenhez. A fénypont számomra a szabadulószoba volt, mert akkor érvényesült igazán a csapatmunka ereje.”

„Azt mesélném el, hogy mennyire felemelő volt az együttlét, a hely, a társaság nagyon befogadó volt. A tanítások teljesen ránk, fiatalokra voltak szabva, Isten jelenléte tapintható volt.”

Száva Ildikó Renáta szervező