A csodatévő kegykép és a végtelen vonzásában

0
2368

Máriaradnán a csodatévő Szűz Mária-kegyképnek a kegyhelyre érkezésére emlékezett a zarándokok népes csoportja, az alkalmat pedig az olasz festészetet tanult, katolikus Xantus Géza alkotásainak tárlatmegnyitójával kötötték össze.

Kármel-hegyi Boldogasszony napján, július 16-án a máriaradnai bazilikához szervezett zarándoklat alkalmával a résztvevők a Skapulárés Boldogasszonyt ábrázoló kegykép Radnára érkezésére emlékeztek. Az 1650-es évekből származó képet, amelyet több mint 350 éve adományoztak a templomnak, 1695-ben, amikor a templomot a törökök felgyújtották, sértetlenül mentették ki a lángok közül. Azt követően számos olyan, a kegyképhez fűződő csodatétel történt, amelyet az egyházi vizsgálatok is elismertek.

A zarándoklat ezúttal is egybegyűjtötte az egyházmegye papsága és a hívek népes csoportját, a 11 órakor bemutatott szentmise főcelebránsa, Pál József Csaba temesvári megyés püspök volt. Ezen a napon zarándokoltak a máriaradnai kegytemplomhoz a bánsági karmelita lelkiségi mozgalom tagjai is, akik a szentmise előtt katekézisen, délután pedig szentségimádáson vettek részt. A szentmisét követően, délben került sor Xantus Géza neves erdélyi festőművész A végtelen vonzásában című kiállításának megnyitójára – adta hírül a temesvári egyházmegye honlapján. A festő ezúttal egy sorozat újabb keletű, egyházi ihletésű alkotását hozta el a radnai rendház művészeti galériájába. A kiállítást a főpásztor nyitotta meg, majd Hegedűs Enikő művészettörténész méltatta a művészt és munkásságát. Mint mondta, a csíksomlyói születésű festőművész olyan alkotó, aki a végtelen vonzásában él.

Fotók: S. Voinea

A művészettörténész hangsúlyozta, hogy a tárlaton bemutatott alkotások a művész eddigi pályájának lényeges jegyeit tükrözik. Xantus Géza festői irányultságának megerősödésében meghatározó szerepet játszottak a római Accademia di Belle Arti festészeti karán folytatott tanulmányok, ahol mestere prof. Nunzio Solendo volt, valamint a budapesti katolikus teológiai képzés.

Xantus Géza több képzőművészeti műfajban is alkot. Az általa kedvelt tusrajz és olajfestmények mellett a freskófestészetben, üvegművészetben, belsőépítészeti tervezésben, plasztikában, valamint monumentális művekben, köztéri szobrok készítésében is megcsodálhatjuk tehetségét. A Máriaradnán most kiállított alkotások többsége a 2016-2019. közötti évekből származik. Az alkotások idén október 10-ig tekinthetőek meg a máriaradnai rendház galériájában.

Ion Cădărean