Ebben a táborban ott a megújulás titka

0
1383
Fotók: György Fazakas Borbála

Gyere utánam! – ez a címe a bibliahétnek, amelyet számos településen megszerveznek a keresztény egyházak. A gyergyószentmiklósi Szent István plébánián július 11–14. között táboroznak, az idei mottó: „Légy példa a beszédben, a magaviseletben, a szeretetben, a hitben, a tisztaságban”.

Az idei a hatodik tábor, kész forgatókönyv van már: reggel kilencre hozzák a gyerekeket, délután hazaviszik. Hazajáró tábor ez, amely – egyházközségek közti egyesség alapján – azokat is fogadja, akik a Szent Miklós plébánia által szervezett ivói táborba nem mehetnek el.

Százhúsz gyerek, 5–13 évesek korosztálya, két lelkipásztor és tizenöt segítő – így zajlik a bibliahét, amelynek már első napját nagy felismeréssel zárta a táborszervező: „Nagy öröm volt számomra, hogy a gyerekek egyből megértették, ők is lehetnek példaképek, nem mindig a nagyokra kell felmutatni. Amikor láttam, hogy értik, és ezt vissza is jelezték, azt gondoltam: ez a tábor a célját már elérte” – fogalmazott Keresztes Zoltán plébános.

A tábor ismert, várt és kedvelt, a százhúsz hely két nap alatt betelt. Segítség a szülőknek, hogy jó helyen, gazdagodva és sokat szórakozva táborozik a gyerekük, de az sem mellékes, hogy ez nem igényel nagy anyagi ráfordítást. Az ide önrész gyerekenként 25 lej volt, a költségek hiányzó részét támogatók és a Jan Post Egyesület fedezte.

Gyere utánam! – ez több mint egy tábor címe a plébános számára. Keresztes Zoltán elmondta: „ez a megújulás titka. Hagyományos egyházban élünk, amelyik kétezer éves. Komoly értékekkel rendelkezik egyházunk, de folyamatosan szükséges a megújulás, új tanítványok meghívása, egymás vonzása Isten felé. A hetvenkét tanítvány ma te és én vagyok.”

Balázs Katalin