15 éve az Úr szőlőjében

0
5053

Újszentesen ünnepeltek és adtak hálát az Úrnak pappá szentelésük 15. évfordulóján, akik 2004-ben léptek be az Úr szőlőjébe és akik 1997-2004 között évfolyamtársak voltak a gyulafehérvári teológiai főiskolán.

Máthé Lajos újszentesi plébános volt az idei három napos találkozó vendéglátója július 1-3. között. Ő 1997-től 1999-ig volt a jelenlevők évfolyamtársa, ez után Fuldában folytatta teológiai tanulmányait. Amint a Sarlós Boldogasszony ünnepén, kedden bemutatott szentmisében a szónok, Korom Imre gyergyószentmiklósi plébános elmondta, az utóbbi harminc év legnépesebb évfolyama volt ez. Az 1997-ben kezdő 52 papjelölt közül körülbelül 20-an lettek papok.

A házigazdán kívül jelen volt a már említett Korom Imre (Gyergyószentmiklós), Karácson Tibor (Nagyvárad, Mária Rádió), Tamás Barna (Székelyudvarhely), Kiss Attila (Óradna), Voiculescu Cristian (Vulkán), György Mihály-Levente (Csíkszentmiklós), Sebestyén Ágoston (Máréfalva), Madarász Attila (Bögöz), Gál István Attila (Fogaras), Lunic Daniel (Herkulesfürdő), László Rezső ( Csíkcsicsó), Jánossy Szabolcs (Magyarország). Velük ünnepelt két laikus társuk is: a Marosvásárhelyről érkezett Csata Miklós, valamint a nagyváradi Micaci Cristian. Többen az egykori évfolyamtársak közül nem tudtak eljönni a találkozóra. A három napos program magába foglalt közös szentmisét, imádságot, de kikapcsolódást is, a találkozás örömének a lehetőségét. Kedden Temesvár belvárosát látogatták meg a résztvevők, szakszerű idegenvezetés mellett ismerhették meg a város történelmét, jellegzetességeit. A jövő évi találkozás Herkulesfürdőn lesz, július első napjaiban.

Micaci Cristian