Megemlékező misét tartottak A magzat keresztútja emlékpark kápolnájában

0
1368
Fotók: Kovásznai Szent István Király Római Katolikus Egyházközség

Először mutattak be szentmisét Kovásznán A magzat keresztútja emlékpark kápolnájában a 2017-ben történt megáldása óta, amelyet Tamás József segédpüspök Szent II. János Pál pápa tiszteletére szentelt fel.

Az emlékparkba érkezett közel száz ünneplőt Kovács Zita, az emlékpark megálmodója köszöntötte. A magzat keresztútjának elimádkozása után kezdetét vette az ünnepi szentmise, amelyet Péter Arthur kovásznai plébános celebrált. Prédikációjában felhívta a résztvevők figyelmét arra, hogy óvakodjanak a hamis prófétáktól, akik nem kaptak isteni küldetést, de mégis prófétálnak és keresik a követőket maguk számára. Helyette keressék inkább az igazi prófétákat. Példának állította Szent II. János Pál pápát, aki igazi proféta volt és követendő minta mindannyiunk számára. Felidézte a pápa egyik kedvenc gondolatát, ami szerint Isten minden embernek azt mondja: „Jó hogy vagy, akarom, hogy legyél”. Ez érvényes a fogantatás első pillanatától. A szónok arra hívta a résztvevőket, hogy legyenek bátrak és bölcsek, és legyenek apostolai a pápai gondolatnak.

A szentmise végén Kovács Zita doktornő elmondta, hogy kettős ünnepet tartanak: a Pro Vita Hominis Társaság megalakulásának 29. évfordulóját és Karol Wojtyła bíborossá kreálásának (1967. június 26.) évfordulóját, majd a társaság munkáját ismertette az egybegyűltekkel.

Az emlékparkban szerdánként keresztutat imádkoznak, de egyénileg is bármikor fel lehet keresni a kovásznai emlékparkot.

Jánó Árpád