A lájktól az ámenig

0
1827
Fotók: Lázár Tamás

A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség minden évben bekapcsolódik a világegyház kommunikációs rendezvényébe a társadalmi kommunikáció világnapjának megünneplése alkalmából. Idén június 15-én, az Egyházmegyei Médianapon a résztvevők a pápával való utazás élményeiről hallhattak és tehetséges fiatalok szárnybontogatásának voltak szem- és fültanúi.

Idén június 2-án volt a társadalmi kommunikáció világnapja, akkor Ferenc pápa az alkalomra kiadott üzenetében a közösségi hálózattól az emberi közösségekig vezető útjáról beszélt, azt az útvonalat szabja meg számunkra, amelyen a lájktól az ámenig juthatunk el.

Az idei kommunikációs világnapot rendkívüli módon adatott megélnünk, hiszen június 2-án a szentatya még országunkban volt, Balázsfalván akkor avatta boldoggá a hét vértanú püspököt. Apostoli látogatása során a pápát végigkísérte sajtós minőségben a nagyváradi püspökség egyik munkatársa, Micaci Cristian, aki az Egyházmegyei Médianapon, június 15-én beszámolt a számunkra történelminek számító eseményről, újságírói szemmel.

Az idei találkozásunkat ugyanakkor meghatározza a 2020-ban Budapesten esedékes Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való készület, amelynek jegyében média-pályázatot hirdetett a nagyváradi egyházmegye, hogy ezáltal is a fiatalok figyelmét életünk alapvető forrása, az Eucharisztikus Krisztus felé irányítsák. Az ebből a célból alkotott munkákat értékelte ki a háromtagú zsűri és díjazta Böcskei László megyés püspök a kilencedik alkalommal megszervezett rendezvényen – tájékoztat a nagyváradi egyházmegye hírportálja.

Kilenc pályázati munkát nyújtottak be a fiatalok, ebből hét nagyváradi alkotás, kettő pedig vidéki plébániákról érkezett, Margittáról és Székelyhídról. A médium tekintetében négy írott anyaggal és öt videóval jelentkeztek a pályázók, akiknek nagy része az interjú műfaja mellett döntött. Az írott anyagok csoportjában Loló Gabriella részesült különdíjban, míg a dobogó három lépcsőfokára harmadiktól az első helyig Fekete Alexandra, Veres Bernadett és Naphegyi Boldis Zsuzsanna kerülhetett. A videó kategória két különdíjasa Kovács László és Hajdú Alexandra lett, első három díjban pedig a harmadiktól az első helyig Weimann Attila és Chivari Dominik, Rejtő Dóra és Czirják Dávid, valamint Szabó Kincső, Szeghalmi Gabriella és Taar Alexandra részesültek.

Az esemény végén Böcskei László püspök a Ferenc pápa által megáldott és az egyházmegyékbe kiszállított  – a romániai apostoli látogatás alkalmával veretett – érméket, valamint rózsafüzér-ajándékokat adott át a résztvevőknek elismerés jeléül az egyházmegyével a média területén folyatott közreműködésért.