Örök emlék őrzi a szentatya látogatását

0
1882
Az utolsó simításokat végzik a székelykapun/Fotó: Rédai Botond

Őseidnek szent hitéhez, nemzetednek gyökeréhez, testvér, ne légy hűtlen soha!” – Wass Albert szavai olvashatóak annak a székelykapunak a kontyfáján, amelyet Hargita, Maros megyék, illetve Háromszék, azaz a székely megyék összefogásának köszönhetően a június 1-jei csíksomlyói pápalátogatás tiszteletére állítottak fel a Hármashalom oltárhoz vezető makadám úton.

A több mint 5 méter magas, nyolc és fél méter széles kaput a csíkszeredai Vámszer Géza Művészeti Népiskola fafaragó 25 diákja, és három tanára, Sebestyén Ferenc, Godra János és András Lajos készítették el, a munkát András Lajos fafaragó mester koordinálta.

„A Hargita megyei önkormányzat keresett meg azzal a kéréssel, hogy faragjunk ki egy székelykaput a pápalátogatás alkalmából. Természetesen örömmel vállaltuk a feladatot, a kérdés viszont az volt, honnan tudnánk beszerezni ilyen nagyméretű faanyagot” – említette az előkészületekkel kapcsolatban Sándor Árpád. A népiskola igazgatója szerint végül is Kobátfalváról sikerült beszerezni a szükséges faanyagot, ott tudtak kellő hosszúságú tölgyfát vágni erre a célra. A kapu összeácsolását Zeteváralján, Sebestyén Ferenc udvarán végezték, a nagyobb motívumokat a tanárok faragták ki, a kisebbeket pedig a népiskola diákjai. Több mint egy hónapot dolgozott a monumentális alkotáson a csapat, a kézzel hasított zsindelyt pedig Varságról vásárolták.

András Lajos a Romkat.ro-nak elmondta, egy jellegzetesen csíki kapuról van szó, amely teljes mértékben a csíki mintavilágot képviseli. Egyedisége abban áll, hogy míg az udvarhelyi kaputükör tömören van berakva és megfaragva, addig a csíki áttört és szellősebb. A kapu a következő elemekből épül fel: három oszlop, egy összekötő kontyfa, egy szemöldökfa és hónaljkötések. A kapulábakon a következő jellegzetes peremdíszítmények találhatóak: csipkézés, szíj- és kötélfonat, a kapu belső körívén lóherés szalagdísz, a kapulábak szélén pénzberakásos szalagminta. A szemöldökfa fölötti kaputükör ablaknyílása sajátos, cifrán kifűrészelt deszkával van kitöltve.

Borboly Csaba, Hargita Megye Önkormányzatának elnöke szerint a székelykapuk nemzeti kincsnek számítanak és hirdetik nemzeti mivoltunkat. Minden kapu egyedi és minden kapunak saját üzenete van. A teljesen nyitott kapunyíló a közösség nyitottságát, a befogadást jelképezi. A székely kapu az ami elzár, ugyanakkor beengedi a külvilágot, lehetővé teszi a közösségek közötti átjárást.

Rédai Botond