Esélyséta: alkalom a hálaadásra

0
1581
Fotók: Balázs Katalin

Kevesebb, mint két kilométer, de van, akinek ez segítség nélkül legyőzhetetlen távolság. Az ilyen személy készül, edz, tervez, számolja a napokat, amikor indulni lehet… és egy kis csepergő nem fog neki hátraarcot parancsolni. Esélysétán kaptunk lehetőséget izmot és véleményt formálni.

Mozgásszervi problémákkal küzdők, halmozottan sérültek alkotják az esélyesek csapatát, akiknek a Gyulafehérvári Caritas Esély Programjában van lehetőségük gyógytornára, állapotuk jobbá tételére vagy a romlás megfékezésére. Pupák-Felméri Zsuzsa gyógytornász évtizedek óta hivatásának tekinti ezt, korábban civil szervezet égisze alatt, most pedig caritasosként nyújt segítséget a hozzá fordulóknak. A program munkatársai a sérültek zárt világát rendszeresen megnyitják azok előtt, akik merik és akarják látni, mi az erénye a fogyatékkal élőnek.

Az Esélybál az egyik ilyen alkalom, a másikra pedig tavaly nyílt lehetőség: Gyergyószentmiklóson megszervezték a főtér forgalom elöli lezárásával a Miénk itt a tér rendezvényt, így a tolószékesek, a speciális eszközöket használó mozgáskorlátozottak is részt vehettek vetélkedőkön. Segítőjük is akadt, azok istápolták, akik ép kézzel-lábbal és, lelkükben kellő érzékenységgel a közelükbe merészkedtek.

Rollerrel, mankóval, egymásba kapaszkodva

Az elmúlt év mintájára szervezett Pupák Felméri Zsuzsa és két munkatársa, Tepes Dalma, valamint Koszti-Portik Tímea Esélysétát május 18-ra. A Márton Áron Szociális Központban találkoztak az érdeklődők, innen indultak a dendrológiai parkba, a Csiky-kertbe, ahol szendviccsel, limonádéval, forró teával várták őket. Bárki benevezhetett a sétára, így volt nagymama, aki babakocsiban taszította unokáját, volt anyuka, aki páréves csemetéjével érkezett, volt tornatanár és edzett, segítőkész anyja-lánya páros is. A rollerrel, kerékpárral érkező serdülők mellett voltak, akik két mankóba vagy éppen két emberbe kapaszkodva tudták csak egymás elé rakni lábaikat. Volt négykerekű járgány, a legegyszerűbből, amelyet csak kézzel lehetett helyben tartani a lejtőn, a hágón pedig nagymama mellett még két segítség ereje is elkelt, hogy utasa helyet változtathasson. Az élet itt nem a luxusról szólt.

A számokon túli tények

Ha statisztikaírás lenne a fő feladat, akkor pusztán az jelenne meg itt, hogy esős időben 10 és 11 óra között 1,6 kilométeres távot tett meg egy csapat, amelynek tagjait regisztrálva kiderült, az utolsó sorszám az 59-es. Feljegyzésre kerülne, hogy a Caritas Esély Programja révén jelenleg 70 személy mozgásszervi problémáin segítenek szakemberek, hogy egyre többen küzdenek nehézségekkel, a leggyakoribbak a gerincproblémák, amelyek eredeténél az esetek többségében a teletalp és a túlsúly is megtalálható. Arról is szólna a fáma, hogy van esély minőségibb életre akkor is, ha görcsös vagy éppen renyhe izomzattal jött világra a kicsi, csak mihamarabb gyógytornászhoz kell fordulni. Továbbá említésre érdemes lenne az, hogy az Esélyséta nevet viselő rendezvényen a szervező Gyulafehérvári Caritas mellett partnerként volt jelen a Young Caritas hat önkéntessel, az Esély Alapítvány, szép számban képviseltette magát a Cukorbetegek Egyesülete, a Sportiskola, illetve, ahogy a helyiek nevezik, az „alsó öregotthon”, az Ápoló és Gondozó Központ több lakója is.

Túl a rideg tényeken ott voltak a történetek, amelyekkel találkozhatott az a személy, aki visszavett a sebességből, csatlakozott a fogyatékkal élőkhöz. Egyértelművé vált például, hogy miért nem fújhatta le a rossz idő a tervezett programot. Mert nem mindenki ütemezheti át másnapra a kiruccanást, van, aki e program híján nem jutna ki a Csiky-kertbe. Készültek rá többen, a gyógytornások Facebook-csoportjába tartozók egymás eszébe juttatták, hogy közeledik az esemény időpontja. Volt, aki tavalytól edzett, így korábbi állapotához képest sokkal könnyebben tudott útnak indulni, és hozzátartozói elmesélték, izmainak karban tartása nagy hatással van kedélyállapotára is annyira, hogy immár a házimunkákból is kiveszi részét. Egymást buzdították a mozgáskorlátozottak, de a szülők sem maradtak ki a készülődésből. Jó ismerősök ők, egy, évekkel ezelőtti program kovácsolta össze őket, így egymást segítik, a tapasztaltabbak újabb társaknak osztanak meg tudásukból.

Nincs két világ

A sajnálat nem segítség, ezt megtapasztalhatta minden sétáló, a szombat így a hála napja lehetett a résztvevőknek. Hála az együttlétért, a jó beszélgetésekért, és hogy volt merszük a fogyatékkal élőktől példát venni.

Az Ápoló és Gondozó Központ lakói közül egy középkorú férfi esernyő nélkül érkezett meg a Csiky-kertbe. Volt neki ugyan, de egy biciklis kislánynak adta oda, hogy az út során meg ne ázzon-fázzon. Nem esett nehezére a lemondás, mint ahogy szeretettel maradt volna napsütésben kint, a kertben, de mivel eső volt, azt is elfogadta. Hálával gondolt arra, ahová hazatér: az öregotthonba, amelynek harminchat éve lakója. Gyermekotthonból került át ide, epilepsziája miatt részben munkaképtelen. Részben, hiszen van, amit adjon ő, akiről azt hinnénk, semmije nincs: adhat esőernyőt egy arra szorulónak, és adni is taníthat, hálát adni.

Mert nincs két világ, nincs értékes és selejtes, a nehézség nem rangsorolható, ugyanakkor, ugyanaz lehet segítő és segítségre szoruló. Én hová tartozom?

Balázs Katalin, Gyulafehérvári Caritas