Száznál is több bérmálkozó Őrkőn

Bérmálás és akolitus avatás Őrkőn

1
2149
Fotók: Kelemen József Tibor

Nem mindennapi eseményben volt része a sepsiszentgyörgyi Mária Világ királynője egyházközség híveinek, hiszen Jakubinyi György gyulafehérvári érsek a bérmálás szentségét száznál is több roma leánynak, asszonynak, fiúnak és férfinak szolgáltatta ki.

A bérmálási szentmisén, május elsején a főcelebráns érsek mellett részt vett Hurgoi János érseki titkár, az idén aranymisét ünneplő Szabó Lajos kanonok, Faragó István, Bartos Károly és Sánta Pál plébánosok, illetve Márkus András helyi plébános is. A bérmálás kiszolgáltatása mellett Jakubinyi György akolitussá avatta Vintila Lászlót, aki eddig is tevékenyen kivette részét az őrkői plébánia életéből, de az avatással szolgálata megerősítést nyert.

A gyulafehérvári Pasztorációs Iroda szervezésében nemrég véget ért a székelyudvarhelyi Szent Pio Lelkigyakorlatos Házban tartott három éves felkészítő, ahol a lelkipásztori munkatársakat képezték ki a majdani szolgálatra. A három éves felkészítő után a résztvevők öt tantárgyból tettek vizsgát, amely után a sikeresen vizsgázók világi munkatársak lesznek a plébániákon. Azokat a férfiakat, akik akolitusi szolgálatra jelentkeztek és sikeres vizsgát tettek, az egyházmegye főpásztorai avatják fel az akolitusi szolgálatra. Az avatások sorát Vintila László kezdte, a szerdán tartott őrkői szentmise keretében.

Jánó Árpád