Renovabis-zarándokok Nagyváradon

1
1849
Fotók: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Támogatói számára szervezett zarándoklatot a Renovabis németországi egyházi segélyszervezet Kelet-Magyarországon és Románia nyugati egyházmegyéiben április 29–május 3. között.

Kedden déltől szerdán délig a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye vendégei voltak a németországi látogatók. A huszonnégy adakozót négy Renovabis munkatárs kísért el az első ilyen jellegű zarándoklaton – adta hírül a nagyváradi egyházmegye hírportálja. Böcskei László megyéspüspök fogadta a Nyíregyházáról érkező vendégeket, akiknek bemutatták azokat a lelkipásztori, kulturális és szociális jellegű tevékenységeket, projekteket, amelyeket az elmúlt évtizedek folyamán a Renovabis segélyszervezet támogatásával sikerült megvalósítani.

A zarándokok meglátogatták a székesegyházat és az ideiglenesen itt tárolt kincstárat, szentmisén vettek részt a Vártemplomban és megtekinthették az egyházmegye bölcsőjének számító Szent László-korabeli székesegyház maradványait is. A látogatás második napján a katolikus iskolát, az egyházmegyei Caritas Catolica székhelyét és a Szent Erzsébet Idősek otthonát, illetve annak lakóit ismerhették meg a vendégek. A nap második felében a Nagyváradi Görög Katolikus Egyházmegyébe látogattak, ahonnan csütörtökön Temesvárra utaztak, hogy ott is megismerjék a helyi jellegzetességeket.