Az Úr asztalánál

Bemutatták Simon Judit könyvét

0
2112

Simon Judit Az Úr asztalánál című könyvét mutatták be Kolozsváron március 21-én. A szerző és az illusztrátor is kerekesszékes, az alkotással sorstársaikon igyekeznek segíteni tanáccsal, anyagiakkal, jó szóval, biztatással, mosollyal.

„Provokációnak is felfogható a mai könyvbemutató, hisz böjti időben asztalhoz invitálni nem akármilyen kihívás… bár tudjuk, hogy az igazán jó programok, ízkavalkádok mindig valahogy a böjti időszakra koncentrálódnak. És itt van a mai délután, amikor Simon Jutka, a sok évvel ezelőtti hittanosom kötete címével asztalhoz hív… nem is akármilyenhez, hanem az Úr asztalához. Az oltárhoz” – fogalmazott Kémenes Lóránt az esemény és a kötet kapcsán. Felszólította a jelenlevőket, hogy elindulnának az Úr asztalához, béküljenek meg egymással, hiszen enélkül nincs sem asztal-, sem másmilyen közösség. És ezzel a béküléssel máris összedőlnek az Úr asztaláról előre legyártott gondolatok. Elmondta, a könyvnek minden lapja egy-egy tanúságtétel, ami rombolja az Úr asztaláról elképzelt monoton képet, azt, „ami bennem van, amikor megyek áldozni”.

„Mert minden ajakérintés más. Nincs két egyforma ajakérintés, úgy, ahogy nincs két egyforma érzéskifejtés sem ezekben a versekben. Nekem, aki gyakrabban állok az asztal másik oldalán, ez az ajakérintésről szóló sokszínű tanúságtétel hatalmas házi feladatot ad. Mégpedig azt, hogy fedezzem fel: az átváltoztatás elmondott szavai, az ajkam megérintettsége milyen érzéseket szülnek bennem? Milyen mélyre hat az asztalról vett táplálék, mennyire járja át zsigereimet is az, aki megérinti ajkamat?” – fejtette ki a főesperes-plébános.

A kötetről a szerző, Simon Judit és az illusztrátor, Kelemen Attila elmondta: egyrészt saját lelki élményeiket akarták kifejezni, másrészt a közös munka eredményeként létrejött kötet eladásából befolyó összeget a HIFA alapítvány munkájának elősegítésére fordítják. Maguk is kerekesszékesek, sorstársaikon, nehéz helyzetbe kerülteken igyekeznek segíteni tanáccsal, anyagiakkal, jó szóval, biztatással, mosollyal. Ilyen jellegű sikerélményeiről is meséltek a könyvbemutató alkalmával Kolozsváron.

„Köszönöm, Jutka, hogy felkapcsoltad a tudatosság lámpájának a kapcsolóját, és a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülőben fényt hozol mindenekelőtt azok lelkébe, akik nap mint nap, vagy legalább hetente hagyják ajkukat megérinteni az Úr asztala táplálékával. Köszönöm, hogy amint a Fáklya című versedben fogalmazol, »Így fényed hordozója leszek, / mit véka alá el nem rejtek, / fénylek a Hozzád igyekvőknek.«” – mondta a szerzőnek Kémenes Lóránt, akinek a kezdeményezésére jött létre a kolozsvári könyvbemutató. A főesperes-plébános úgy fogalmazott: „a kerekesszék odagurul az asztalhoz, az Úr asztalához, táplálkozik, továbbgurul… és mi történik? Magában gurítja tovább Jutka az üzenetet: az Úr asztalának kenyere élő kenyér, és ide Kolozsvárra elgurulva is élő tabernákulumként jön, gurul, és gurítja elénk az üzenetet: »Amikor ajkamat érinted, / tudom, jó találkozni Veled, / és szorosan fogni a kezed«”.