EVANGÉLIUM
Jézus szülei évről évre fölmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére. Amikor Jézus tizenkét esztendős lett, az ünnepi szokás szerint szintén fölmentek. Az ünnepek elmúltával hazafelé indultak. A gyermek Jézus azonban ott maradt Jeruzsálemben anélkül, hogy szülei észrevették volna. Azt gondolták, hogy az úti társaságban van. Már egy napi járásra voltak, amikor keresni kezdték a rokonok és az ismerősök között. Mivel nem találták, visszatértek Jeruzsálembe, és ott keresték.
Három nap múlva találták meg a templomban. A tanítómesterek között ült, hallgatta és kérdezgette őket. Aki csak hallotta, módfelett elcsodálkozott értelmességén és feleletein. Amikor szülei megpillantották, nagyon meglepődtek. Azután anyja így szólt hozzá: „Fiam, miért tetted ezt velünk? Látod, atyád és én bánkódva kerestünk!” Jézus ezt felelte nekik: „Miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?” Ők azonban nem értették, hogy mit akar ezzel mondani.
Akkor követte őket, lement velük Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. ( Lk 2,41-51a)
Mai posztmodern világunk egyik általános tünete a teremtő erő hiánya. A lét egy isteni remekmű és folyamatában tovább él, de ma már ez így nem annyira egyértelmű! A feladat viszont ránk vár: tovább kell építenünk, munkálkodnunk, mert, hogy „nekem Atyám dolgaiban kell lennem”. A férfi normális esetben teremt, sőt kockáztat, ezt tette Szent József is: biztos légkört és körülményt teremtett, és kockáztatott. Ez mintha hiányozna a ma emberéből… A szemmel látható és érezhető tünetek önmagukért beszélnek. Ha férfiként elveszítjük a kezdeményezést, az alkotás, a létbe hívás képességét, akkor eldobjuk a teremtés lehetőségét is! Szükség van ennek az öntudatnak a helyreállítására. Nem elég pusztán létezni, hanem meg kell teremteni a „cselekvés kultúráját”. Élet csak akkor van, ha igaz rám is: „nekem Atyám dolgaiban kell lennem”.
Csíki Szabolcs segédlelkész
