Kihozni Istent a templom falai közül

0
2065
Fotók: A FelöltŐ Facebook-oldala

Különleges keresztény zenefesztivállal várják a vidám dicsőítést kedvelőket a gyergyószentmiklósiak májusban. Ökumenizmus, sörözés a pappal, klasszikus dicsőítés és keresztény rap – ilyen kulcsszavakkal kecsegtetnek a szervezők.

A FelöltŐ Keresztény Zenefesztivált első alkalommal szervezik meg idén május 18-án. Kántor Boglárka szervező megkeresésünkre elmondta, már tavaly nyáron elkezdték a fesztivál felépítéséhez szükséges munkát, a cél hamar egyértelművé vált: Istent kihozni a templom falai közül, hiszen a vasárnapi templomozás nem elég a személyes hitélet teljes értékű megéléséhez. A szervezőcsapat tagjai úgy érezték, életre kell kelteniük egy olyan eseményt, amely hitéleti szempontból egyfajta ébredést hozhat az erdélyi fiatal szíveknek. Kis fesztivált terveztek, de közben kiderült, hogy sokan érdeklődnek, sokan igényelnek egy ilyen rendezvényt, így egy színes, programban, minőségben és időben is terjedelmes napot terveztek a lelkes koordinálók.

Keresztény raptől Böjte Csaba gyerekkórusáig

A kilenc fellépő között lesz öt magyarországi az erdélyi keresztény együttesek mellett, mindezt pedig számos, korcsoportokra lebontott kísérőprogram egészíti majd ki. A színpadon a klasszikusabb akkordoktól a keresztény rapig minden műfajban válogathatnak az érdeklődők. Pintér Béla, Andelic Jonathan, Eddy, Nemes Tibor, Böjte Csaba gyermekkórusa, a CSIT Band, a Daltutajok, az Unless és a Fundamentum is koncertezik majd.

A fiatalsághoz közelebb hozott isteni szó és dicsőítés mellett az ökumenizmus üzenetét is képviseli a rendezvény: a szervezőcsapat által létrehozott FeltöltŐ Egyesület alapító tagjai mindegyik keresztény felekezetet képviselik, de a fesztiválon dolgozók között a római katolikusok mellett örmény katolikusok, reformátusok, baptisták, unitáriusok dolgoznak együtt az esemény sikerességén. A rendezvény célja, hogy ember és Isten, illetve a felekezetek között hidat építsen egy olyan városban, amely egyébként jó példája a működő ökumenizmusnak. A fellépőket is aszerint hívták meg, hogy minden felekezet képviselhesse magát a színpadon is.

Imasátor, ügyességi játékok

Gyermekevangelizációs céllal játékos lelki programokat szerveznek 3-14 éves gyermekeknek, a marosvásárhelyi Imádság Háza pedig imasátort fog felállítani, ahol magyar és román nyelven is imádkoznak különböző imaszándékokért. Az energikusabbak ügyességi játékokon is részt vehetnek, a Sörözz a papoddal program keretében pedig egy alkoholmentes sör, tea vagy kávé mellett a résztvevőknek lehetőségük nyílik kötetlenül, őszintén, lazán beszélgetni a lelkipásztorokkal.

Kézműves vásározásra is lehetőség nyílik: ha valaki rózsafüzért készít otthon és szeretné eladományozni, ez kiváló alkalom lesz rá. A sűrű fesztiválnapot május 19-én koronázzák meg egy záró ökumenikus istentisztelettel, amelyet szintén zenés dicsérettel és a felekezetek helyi vezetőinek közreműködésével tartják majd.

„Keresztényként mindannyian egy célért dolgozunk, egy úton haladunk, csak különböző sávokon, de egy irányba kell tartanunk” – vallja Kántor Boglárka. Ugyanakkor a sűrű program sok önkéntest is igényel: több mint száz szorgos lélekre van szükség, így a szervezők jelenleg is várják a lelkes jelentkezőket, azokat is, akik esetleg csak a fesztivál napján kapcsolódnának be a munkába. Emellett szívesen fogadják a támogató felajánlásokat is, a rendezvény ugyanis teljesen ingyenes, a választékos kínálatból azonban nem szeretnének alább hagyni. A szervezők legkevesebb 1500 érdeklődőre számítanak. A részletekért érdemes a fesztivál folyamatosan frissülő honlapjára vagy Facebook-oldalára kattintani.