Márton Áronra emlékeztek Csíksomlyón

0
1970

A csíksomlyói kegytemplomban a főegyházmegye papsága, papnövendékei és szerzetesei a főpásztorral együtt ünnepelték az Istentől kapott hivatás kegyelmi ajándékát. A jeles nap azonban Márton Áron püspökké szentelésének 80. évfordulója is, amelynek emlékére kiállítás nyílt Csíksomlyón.

Tavaly advent első vasárnapjával a hivatások éve vette kezdetét a gyulafehérvári főegyházmegyében. A csíksomlyói kegytemplomban az egyházmegye papsága, papnövendékei és szerzetesei a főpásztorral együtt ünnepelték a február 12-i szentmisében az Istentől kapott hivatás kegyelmi ajándékát, erősítve az egység közösségi megtapasztalását. A szentmise főcelebránsa Varga László kaposvári megyéspüspök volt. Ez a nap ugyanakkor Márton Áron püspökké szentelésének 80. évfordulója is, ez alkalomból a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Házban emlékkiállítás nyílt Imacsokrok Márton Áron püspöknek a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár gyűjteményéből címmel.

A Kovács Gergely posztulátor szervezésében és a Gyulafehérvári Érsekség által támogatott kiállítás elsősorban a püspökszentelés évfordulóira kapott, ún. lelki csokrokból készült válogatásból áll. Ez a különleges és eddig még ki nem állított levéltári anyag látványosan is bizonyítja, hogy már életében mekkora szeretettel vették körül a hívek Áron püspököt: több száz lelki csokor, amit születésnapjára, püspökké szentelésének valamely évfordulójára, karácsonyra, húsvétra kapott – kézzel festett, díszített, a 20. századi emlékes füzetek formai jellegét követő imacsokrok, képeslapok, üdvözlők. A kiállítás február 20-ig lesz megtekinthető.

Iochom Zsolt