Ferenc pápa virágot ajándékozott a szerzetesnővéreknek

0
1544
Forrás: Pixabay

Folytatva a hagyományt, Ferenc pápa idén is a figyelmes szeretet jelét küldte a Vatikánban szolgálatot teljesítő szerzetesnővéreknek és friss tavaszi virágot, primulát ajándékozott a nővéreknek.

A Vatikánban mintegy ötven nővér lát el el különféle szolgálatot, a csendes imádságtól kezdve a portaszolgálat éjjel-nappalos készenlétéig, a szentatya pedig ezzel a gesztussal köszöni meg áldásos munkájukat minden évben – írj a Vatican News. A primula virágokat Konrad Krajewski bíboros, pápai főalamizsnás nyújtotta át a nővéreknek azzal a megjegyzéssel, hogy a szolgálatuk olyan, mint amit a virág neve kifejez. A primula a latinul elsőt jelentő primus szóból származik, amely ennek a növényfajnak az egészen korai megjelenésére utal. Február táján, amikor olvadni kezd a hó, az elsők között bontják ki szirmaikat és hirdetik a húsvéti megváltást elhozó tavaszt.

A megszentelt élet napját először 1997. február 2-án ünnepelték, Szent II. János Pál pápának köszönhetően, aki azt mondta: „Az ünnep egyfelől segíteni kívánja az egész egyházat, hogy egyre jobban megbecsülje azoknak a személyeknek a tanúságtételét, akik az evangéliumi tanácsok megélésével Krisztus szorosabb követését választották, másfelől megfelelő alkalmat szeretne felkínálni a megszentelt személyeknek, hogy megújítsák szándékaikat és felélesszék magukban azokat az érzelmeket, amelyek új erővel tölthetik meg átadottságukat az Úrnak”.

P. Vértesaljai László