Ifjúsági rorate szentmise Temesváron

0
1390
Fotók: Perőfi Denisa

Karácsonyra készülve, mint minden évben, idén is az adventi időben a temesvári fiatalok számára az ifjúsági iroda és a városi plébániák közösen szervezik a roráte miséket. Az első a temesvár-belvárosi plébánia templomában volt december 5-én.

A hajnali órában amikor még a város nagy része aludt, a fiatalok a város különböző részeiről útnak indultak a rorátéra, amelyet Pál József Csaba temesvári megyés püspök a város többi papjaival mutatott be. A szertartáson természetesen nemcsak a fiatalok vettek részt, hanem a város más plébániáiról is érkeztek hívek.

A főpásztor kihangsúlyozta: „fontos felismernünk Isten hangját és akaratát életünkben, ahogy ezt Mária is tette. Ő tudta, hogy Istennek fogja ajánlani életét, életigent mondott Istennek”. A szentmisét követően mindannyian a plébánia hittantermében, mielőtt iskolába, munkába indultak volna, forró tea mellett tudtak még beszélgetni, közös programokat tervezni.

Váncsa Csaba

 

MEGOSZTÁS