Bay Krisztinát és Lukács Lászlót a frissen alakult egyetemi lelkészségen lelkes, bármilyen feladatot vállaló fiatalokként ismertem meg. Ők ott és akkor, azokban az években kerültek egymáshoz és Istenhez közel, olyannyira, hogy később, házasságot kötve, gyerekeik születése után is az egyház aktív tagjai maradtak. Házaspárként a Billings ovulációs módszer oktatói, lelkes „propagandistái”. Miért olyan fontos ez számukra, hogy közös egyházi hivatásuk pillérét találták meg benne? Erről és közös életükről beszélgettünk. A velük készült interjú rövid változatát a Vasárnap hasábjain olvashatták.
Mi ez a módszer és mit hozott ez a ti életetekbe?
Lukács Krisztina: A Billings ovulációs módszer egy olyan – orvosok által kidolgozott és az egyház által is támogatott – természetes módszer, amely megváltoztatta házasságunkat, és túlzás nélkül mondom, egész életünket. Alapja az önmegfigyelés: a nő termékenységi ciklusának megismerését, megértését jelenti, ennek az információnak az alkalmazását a házaséletben a gyermekáldás elérésére vagy elkerülésére. Mi tíz évvel ezelőtt ismertük meg a módszert a házasságunk egy nehéz időszakában, miután a negyedik gyermekünk váratlanul megfogant. Őt is terveztük, vártuk, csak éppen 3-4 évvel később, ő viszont rögtön a harmadik után érkezett, amikor azt beszéltük Lacival, most pihenünk egy kicsit, mert mindegyik várandósságom veszélyeztetett volt. Korábban rövid ideig használtunk fogamzásgátló eszközöket, amelyek testi és lelki mellékhatásait nem bírtuk, sokat szenvedtünk tőlük. Nem vagyunk büszkék erre az időszakra, de a jó Isten kegyelméből, a lelki vezetőnk türelmes kísérésével és segítségével sikerült elhagyni ezeket. Egy másik természetes módszert próbálgattunk, amikor legnagyobb meglepetésünkre megfogant szerelmünk negyedik gyümölcse. Elgondolkodtunk azon, hogy innentől kezdve hogyan tovább… Válasszuk az ősi természetes módszert, külön szobába költözzünk? Vagy minden évben szülök egy gyermeket, ameddig bírom? A lelki vezetőnk az interneten rátalált a Billings-módszerre, mert – saját bevallása szerint – a szemináriumban nem hangzott el sok használható információ ebben a témában. Felkereste az akkor még Szegeden működő Billings-központot, végighallgatott egy előadást, utána a családos közösségünkben elmagyarázta nekünk, házaspároknak a lényegét. Mi pedig tátott szájjal hallgattuk a teljesen új információt, nem értettük, erről nekünk miért nem beszélt soha senki: iskolában, biológia-, hittanórán, egyetemen, jegyesoktatáson…
Lukács László: A Billings ovulációs módszer megismerése és alkalmazása életforma. Mi egy egyszerű katolikus házaspár vagyunk, akik mindig Isten akaratát kerestük az életünkben. Házasságkötésünk után szembesültünk a fogamzásszabályozás kérdéseivel, ami minden pár esetében előjön, felmerül, valamilyen formában megoldást kell találni rá. Legtöbbször sajnos ez tabutéma, még a párok egymás közt sem beszélnek erről, nem gondolkodnak együtt a lehetőségeken. Mi is simán belementünk a világ által kínált fogamzásgátlók használatába. Én gépészmérnökként és férfiként abban a hitben voltam, hogy ezt az egészet a nőnek kell megoldania, nekem nem sok közöm van hozzá (hogy milyen megoldást választ a nő). Az életünkben a fogamzásgátlás láthatatlan falat épített közénk. Bár sorra születtek a gyermekeink, kívülről mintaházasságban éltünk, valójában egyre nehezebb volt számunkra elviselni egymást. Imáinkban és lelki beszélgetéseinkben előjött a téma, és szerencsére a lelki vezetőnk volt olyan szemfüles és okos, hogy utánajárt a kérdésnek. Azon gondolkodtunk, a mi Istenünk, aki annyira szeret minket, nem tud a szexualitásra egy házaspár életében normális választ adni? A lelki vezetőnk által ismertük meg a módszert, titokban próbáltuk ki, mert Krisztiben az a képzet élt, hogy ő mindig termékeny lehet, a negyedik kisbabánk is megszületett már, mindegyik várandóssága veszélyeztetett volt. Senkinek sem mertük elmondani, hogy egy számunkra új, természetes fogamzásszabályozó módszert próbálunk ki. Csodálatos volt, hogy mi „csak” a fogamzásszabályozásra kerestünk megoldást, de ajándékba kaptuk házasságunk új dimenzióját, ahol a felelősség jobban meg volt osztva férj és feleség közt, sokkal többet kommunikáltunk, házaséletünk sokkal felszabadultabb és örömtelibb lett. Rájöttünk arra, hogy ez nagyon egyszerű, mégis rengeteg házaspár küszködik. Így hamar megfogalmazódott, hogy a jó hírt ismertetni kell. Elkezdtük mondani, először csak a barátoknak, aztán plébániákon is. Mostan már egyre több helyre hívnak bennünket, és mi igyekszünk senkinek sem nemet mondani.
Lukács Krisztina: Mert ez olyan ismeret, amelyről minden nőnek, minden párnak tudnia kell. A fiatalokkal, családokkal foglalkozó szakembereknek is, pedagógusnak, orvosnak, lelkipásztornak! Amikor rájöttünk, hogy a módszer működik, elkezdtük terjeszteni. Kiderült, hogy másoknál is működik, egyre több pozitív visszajelzést kaptunk. Elvégeztünk egy magyarországi oktatóképzőt, mivel éreztük a felelősségünk súlyát: itt életekről van szó, a módszert jól kell ismerni és profi szinten oktatni. Nagyjából ekkor tudatosodott bennünk, hogy ez Istentől kapott küldetésünk. Egyéni és csoportos oktatások, előadások keretében terjesztettük a módszert – tesszük ezt ma is –, járjuk az országot, a határon túli területeket, bárhova elmegyünk, ahova hívnak. Elvégeztünk két nemzetközi képzést (az Ausztrál Központnál), 2016 befejeztük a Magyarországi Billings-központ akkreditációs folyamatát.
Lukács László: A módszer hitbeli meggyőződéstől függetlenül működik. Minden nőnek „be van építve” a szervezetébe. Mindig fontosnak tartottuk Isten jelenlétét az életünkben, ezért kértünk válaszokat tőle. Ha a világtól kerestünk volna válaszokat a problémáinkra, már biztos elváltunk volna. Semmi rendkívülit nem csinálunk, csak amire hívnak bennünket, arra próbálunk megfelelő válaszokat adni. Jelen vagyunk a helyi jegyesoktatásban és minden olyan feladatban, ami az élet védelméről szól. Nagyon sok nehézségünk is adódik, mert valahányszor fontos előadásunk vagy szervezett akciónk van, ahol a jó hírt hirdetjük, mindig akadályozó tényezőként valamilyen formában a Sátán is megjelenik. Kezdjük megszokni, bár mindig valami új nehézséget talál ki. De mi is kreatívak vagyunk, nem hagyjuk magunkat.
Lukács Krisztina: Azt szoktam mondani, a Billings-módszer a legjobb görcsoldó a házaséletben. Mert – valljuk be – két dolog miatt szoktak a nők (a párok) szorongani: legyen gyermekük, vagy ne legyen. Ahol félelem van, ott nincs igazi szeretet és boldogság. Az a csodálatos a módszerben, hogy teljesen természetesen, mellékhatások nélkül megoldja a családtervezés kérdését, megerősíti a házasságot. Az egymásra figyelésben, a másikért vállalt lemondásban, a szeretetben feloldódnak a konfliktusok, gyógyulnak a sebek. És ismét fellángol a szerelem: nem egy kívülálló, hanem a házastársam iránt, akinek örök hűséget fogadtam! Ennek az az oka, hogy a ciklusban vannak böjtös napok (ezzel a módszerrel nincs fölösleges önmegtartóztatási időszak) és vannak ünnepnapok, ami dinamikát ad a házaséletnek. Néha viccelődünk Lacival, hogyan lehet, hogy még mindig boldogok vagyunk, amikor a statisztikák szerint már rég el kellett volna válnunk. Mi egyre mélyebb dimenziókat élünk meg. Végtelenül hálásak vagyunk Istennek, mélyül az istenkapcsolatunk, gyógyul az istenképünk, az egyházképünk is. Megértettük, hogy a krisztusi tanítás nem terheket rak a házaspárok vállára, hanem felszabadít. Mi választ kaptunk a nemiséggel, szexualitással kapcsolatos összes kérdésünkre. A szexualitás szent dolog, Isten ajándéka. Erről csak méltó módon lehet beszélni. Amíg nem ismertük a módszert, tele voltunk megválaszolatlan kérdésekkel a fogamzásszabályozást illetően. Jegyesoktatáson csak annyi hangzott el, hogy vannak természetes módszerek, keressünk egyet. Ma már tudjuk, hogy valójában nincs sok módszer, ezeknek egy része elavult, megbízhatatlan, múzeumba való, ahogy Billings professzor fogalmazott, sok kárt okoznak. Hívő katolikusként fontos volt számunkra az egyház tanítása, de nem értettük. Felmerült bennünk: vajon Isten olyasmit kér, ami teljesíthetetlen? Kérdezősködtünk különböző katolikus családközösségekben, határon innen és túl, ahova barátaink, ismerőseink tartoztak, ki hogyan oldja meg ezt a kérdést, mert úgy gondoltunk, csak mi vagyunk ilyen szerencsétlenek. Lesújtó, fájdalmas vagy cinikus válaszokat kaptunk: „minek azt meggyónni”, „keressetek egy liberális papot”, „hagyjuk már az egyházat”, „nem biztonságos”, stb. Volt, aki kinevetett, mások lesütött szemmel hallgattak. Szomorúak voltunk, tanácstalanok, szinte kétségbeesettek. Elkezdtünk imádkozni. Őszintén, mélyen kértük Istent, mutasson utat számunkra. Hamarosan megjelent a lelki vezetőnk a Billings-módszerrel.
Azért dolgozunk, hogy megosszuk másokkal azt a kincset, amit Istentől kaptunk. Az a vágyunk, hogy a keresztény házaspárok boldogok legyenek. Nagy öröm hallani, amikor egy-egy pár leteszi a tablettát, óvszert és megtanulja a módszert. Nagy öröm látni a „Billings-babák” fotóit! A gyerekeink (Antal 16, Klára 15, Janka 12, Márton 10 éves) számára természetes, hogy mi ezzel foglalkozunk, szinte belenőttek ebbe a misszióba. Bár nem mindig értik, akarva-akaratlanul sok mindent hallanak, egyre többet kérdezgetnek – mi próbálunk válaszolni életkoruknak megfelelően. Egyszer egy templomban tartottunk diavetítéses előadást. A gyerekekre a plébánián vigyázott egy hitoktató. Épp a méhnyak felépítését, a termékeny nyák keletkezési helyét magyaráztam, amikor a 11 éves Anti fiunk megjelent a templomajtóban. Megálltam, arra gondoltam, hogy fogja feldolgozni ezeket az információkat… Aztán Laci szólt, hogy folytassam. A végén megkérdeztem a gyereket, miért jött be. A válasz: akartam tudni, miről beszéltek – és elfutott játszani. Egy másik kedves történet Klári lányunkhoz fűződik: alsó tagozatos korától nagyon szép eredményeket ért el a különböző szintű helyesírási versenyeken. Egyszer talált az asztalon egy szakmai anyagot ezzel a címmel: „A nyák”. Rám szólt: „De anya, nem tudod, hogy az anyák-at egybe kell írni?” Mosolyogtam, megígértem, kijavítom.
Meséljetek magatokról és az ismerkedésetekről!
Lukács László: Kolozsváron születtem, itt is nőttem fel. Számomra mindig nagyon fontos volt Kolozsvár, az itteni gyökereim, Kriszti szülei még a Ceaușescu-korszakban kiköltöztek Nyíregyházára, de aztán úgy hozta a sors (?), hogy Kolozsvárra jött egyetemre. A Katolikus Egyetemi Lelkészségen találkoztunk, amikor mindketten egyetemisták voltunk. Minden lében kanálként állandóan szerveztünk valamit, részt vettünk valamilyen KEL-rendezvényen. Egy buliban ismerkedtünk meg. Három évig udvaroltunk egymásnak, mire biztosak lettünk benne, hogy a másik az igazi. Életem talán legnehezebb döntése volt Kolozsvárt, a pezsgő lelki életet, a családomat, barátaimat, a katolikus közösségemet otthagyni Nyíregyházáért. Nagyon szerettem Krisztit, és be kellett látnom, hogy közös életünk csak így lehet. Isten Nyíregyházára hívott, itt volt szüksége rám. Nem Budapesten vagy Győrben, hanem Nyíregyházán. Tudni kell, hogy magyarországi viszonylatban ez az egyik legelmaradottabb régió kulturális, gazdasági és lelki életben egyaránt.
Lukács Krisztina: Az én gyökereim szerteágazóak. Nagybányán születtem, 11 éves koromig Szatmáron éltünk és minden vakációt Kolozsváron töltöttünk. Még ’89 előtt Nyíregyházára költöztünk. Érettségi után visszamentem Kolozsvárra egyetemre, a nagymamámhoz. Ezek meghatározó évek voltak számomra: a KEL-ben született barátságok, a közösségi tapasztalat és persze a Lacival való találkozás. Az egyetem befejezése után, két év együtt járást követően felmerült a kérdés, hol folytassuk közös életünket. Laci Kolozsváron szerette volna, én viszont határozott hívást éreztem Nyíregyházára. Óriási próbatétel volt ez, és kísértésként, zavaros gondolatok, fájdalmas érzések formájában végig jelen volt az udvarlás időszakában. Sok ima, könny, beszélgetés és egy lelkipásztori tanács után 1999-ben Nyíregyházára költöztünk, a szüleimhez, Laci jött velem. Ő mérnöki állást kapott, én gyógypedagógusként helyezkedtem el, és elkezdtünk „építkezni”: családot, közösséget, majd a Billings Központot.
Lukács László: Én gépészmérnökként egy hídelemeket és acélszerkezeteket gyártó üzemben helyezkedtem el, ahol sok jó munkatársra és barátra tettem szert. Az elmúlt 18 évben több cégnél is megfordultam, fontosabb pozíciókban is, de mindenhol igyekeztem a ferences egyszerűséget és szerénységet képviselni. Jelenleg saját kis vállalkozásunkat irányítom, nyolc munkatársunkkal egy kis műhelyben hídtartozékokat gyártunk, sok helyszíni hídjavítást is vállalunk. Az élet nagyon változatos, sokszor kimondottan nehéz, de ettől szép is. Kriszti viszi az életünk nonprofit oldalát, ezt mi úgy hívjuk, hogy a Billings-biznisz. Ebből soha nem fogunk megélni, de az egyik legértelmesebb tevékenységünk. Hálát adok a jó Istennek, hogy méltónak tartott bennünket erre a feladatra.
Hol vagytok ti otthon?
Lukács Krisztina: Érdekes kérdés, hogy hol vagyunk otthon a világban. Én úgy nőttem fel, hogy ide-oda utaztam a két ország között. Néha úgy éreztem, sehol sem vagyok otthon, máskor meg hogy itt is, ott is. Hamar megtanultam, hogy a határnak melyik oldalán van a vineta, a murok és a borkán, és melyik oldalon a padlizsán, a sárgarépa és a befőttes üveg. Akárhol voltam, megtaláltam a legközelebbi templomot, ahol biztonságban éreztem magam, és ahol előbb-utóbb emberekre, közösségre találtam. Nyíregyházán élünk lassan húsz éve. A módszer oktatása miatt elég sokat utazunk, sok emberrel találkozunk, gyakran tapasztalunk olyan nyitottságot, lelki közelséget, vendégszeretetet, ami a kilométereken átívelő, szinte természetfölötti dimenzióba visz, ami egy nagyon „otthonos” érzés.
Lukács László: Erről a kérdésről az jutott eszembe, hogy az ember ott van otthon, ahol automatikusan kapcsolódik a wifi-hez. Nagyon szívesen és gyakran járunk haza Kolozsvárra és Gyergyóalfaluba is, ahol édesanyám él. Mégis kissé vérző szívvel, de azt kell mondanom, hogy én már Nyíregyházán vagyok otthon, hiszen ide kötnek az aktuális feladatok, a küldetésünk. Ugyanakkor Billings-vonalon és üzleti vonalon is – hiszek ebben – feladataink messze túlmutatnak mindenféle adminisztrációs határokon, amelyek már régen nem jelentenek semmiféle korlátozást.
Kérdezett: Bodó Márta
