A kolozsvári zsidó napokon a torockói katolikus árváknak gyűjtenek

0
1531
Fotó: Nagy Ákos

Negyedik alkalommal szerveznek zsidó napokat Kolozsváron, első alkalommal jótékony célja is van a rendezvénynek: a különböző kulturális események résztvevői a torockói Kis Szent Teréz gyermekotthon számára adakozhatnak. Az október 18-i megnyitón e ház vezetője, Karczagi Iringó elmondta, húsz gyermekről gondoskodnak Torockón, és minden segítségnek örvendenek. Schwartz Róbert, a kolozsvári zsidó hitközség elnöke és Heiszler András, a Mazsihisz elnöke a szervezők nevében arról beszélt, a jótékonyság egyáltalán nem idegen a zsidó felfogástól, és azon sem kell meglepődni, hogy egy katolikus szervezetet támogatnak. A torockóiakat tavaly is meglátogatták, akkor a szintén árván nevelkedett Röhrig Géza vendégeskedett ott és azonnal megtalálta a hangot a gyerekekkel.

Egyszerű szerelmes ének címen Laczkó Vass Róbert előadóestje nyitotta meg a 4. kolozsvári zsidó napokat, zongorán Nagy Gergő kísért. A megkapó előadás fő attrakciója, hogy elfelejtett, sőt, erre az alkalomra előbányászott ritkaságok hangzottak el, a 110 éve született Eisikovits Mihály kolozsvári zeneszerző dallamai. Az egykori kolozsvári zenei életet minden területen (opera, filharmónia, konzervatórium) meghatározó szerző munkássága azért is figyelemre méltó, mert kortársai, még nem kanonizált, akár a kortársak által vitatott költők verseit is megzenésítette. Az Eisikovits család leszármazottai készségesen bocsátották a művész rendelkezésére a kottákat, amelyekből, valamint saját kortársai szerelmes verseiből állította össze és adta elő zongorista társa segítségével.

Laczkó Vass Róbert műsora szöveg és ének váltakozásában megteremtette a szerelem különböző fázisainak, állapotainak hangulatát. Az előadóesten megszólaltatott költők: Acsai Roland (Tímea-jelenés) Ady Endre (Nem jön senki, Örök harc és nász), Bella István (Szeretkezéseink), Brassai Viktor (Köszönöm), Farkas Árpád (Simogatás), Hervay Gizella (Veled vagy nélküled), Horváth István (Feneketlen csendben), Jánky Béla (Barackfa), József Attila (Dal a szemedről, Tedd a kezed, Várlak), Kányádi Sándor (Viseltes szókkal), Kenéz Ferenc (Periszkópok), Kiss József (Ó mért oly későn…), Király László (Esti dal), Kosztolányi Dezső (Régi szerelmes levele), KAF (József Attila haja lángol) Majtényi Erik (Virágének), Radnóti Miklós (Hasonlatok), Salamon Ernő (Dal, Egyszerű, Egyszerű szerelmes ének), Szemlér Ferenc (Dünnyögő), Szentimrei Jenő (Leánynak való), Szőcs Kálmán (Te is tudod), valamint az előadó, Laczkó Vass Róbert színművész (Mezza voce, Samsara, Zsoltár, apokríf).

A négy napig tartó, október 21-én záruló kolozsvári zsidó napokon, volt hegedűest, Nógrádi Gergely főkántor koncertje, Karácsony Benő íróra emlékeztek, volt klezmer és dixieland, slam és táncdalfesztiválhangulat, és szó esik a száz éve Kolozsváron alapított Új Kelet című folyóiratról is.