Biblikus konferencia és Gnilka-díj-átadó volt Szegeden

0
1506
Jakubinyi György érsek (balra), a konferencia egyik védnöke adta át az elismerést Szécsi Józsefnek (középen). (A szerző felvétele)

Az Újszövetség hellén és judaista háttere címmel augusztus 27–29. között rendezték meg a 29. Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferenciát a szegedi dóm látogatóközpontjában. A Benyik György teológusprofesszor által 1989-ben kezdeményezett, nemzetközi hírű rendezvényen az évek során több ezer hallgató előtt több száz előadás hangzott el.

Évek óta a konferencia keretében, ünnepi hangversenyen adják át a Joachim Gnilka német teológusról, a 2018 januárjában, 90. életévében elhunyt neves Újszövetség-kutatóról elnevezett díjat a bibliatudomány egy-egy jelentős tudósának.

A biblikum és a rabbinikus irodalom kapcsolatában kifejtett munkásságáért ebben az esztendőben a 70 éves Szécsi József vallásfilozófus, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem (OR-ZSE) professzora kapta a Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia Gnilka-díját. A díjátadásra és a jótékonysági hangversenyre augusztus 28-án, a szegedi Új zsinagógában került sor.

Az ünnepi esemény keretében a Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia (SZNBK) igazgatója, Benyik György és az OR-ZSE rektora, Vajda Károly együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek fő célja az emlékezetkultúra ápolása.

Benyik György professzor köszöntő szavai után Török Csaba teológus, egyetemi tanár, a Keresztény–Zsidó Társaság kuratóriumának tagja mondta el a Gnilka-díj idei kitüntetettje, Szécsi József laudációját. Fröhlich Ida ókortörténész, hebraista, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezetője – aki szintén szegedi származású – ugyancsak köszöntötte Szécsi Józsefet. A köszöntőkre, a díj átadásának eseményére, az együttműködési megállapodás aláírásának pillanataira a koncert darabjai közt került sor – melyekben maga a díjazott is közreműködött. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, a konferencia egyik védnöke – és első Gnilka-díjasa – adta át az elismerést Szécsi Józsefnek.

Bókay László/Magyar Kurír alapján

MEGOSZTÁS