A dallamokban rejlő gyógyír

Zeneterápia a Szent Anna Speciális Iskolában

0
1308

Egyéni és csoportos foglalkozások keretében ismerkedtek meg a zeneterápiával a csíksomlyói Szent Anna Speciális Iskola diákjai az elmúlt hónapokban a MOL Románia által támogatott Közösségért Alapítvány gyermekgyógyító programjának köszönhetően. A program keretében értelmileg sérült és tanulással küzdő fiataloknak tartottak órákon kívüli tevékenységeket, rávezetve őket a dallamtanulás és ritmusos tevékenységek jótékony hatásaira.

Tavaly decembertől idén július végéig zajlottak zeneterápiás foglalkozások a csíksomlyói Szent Anna Speciális Iskolában, ahol ez idő alatt tizennégy diák ismerkedett a dallamtanulás jótékony hatásaival. Olyan egyéni és csoportos foglalkozásokon vehettek részt a fiatalok, amelyek a kognitív képességek mellett a koordinációra is pozitív hatással voltak.
A projekt tapasztalatairól Kristóf Károly gyógypedagógus fejtette ki véleményét lapunknak, kiemelve: a speciális igényű gyermekek többségének van zenei hallása, és nagyon gyorsan ráhangolódtak az új típusú tevékenységekre.
– Rendszerint órákon kívül zajlott a zeneterápia, és a részt vevő diákokat könnyű volt bevezetni a programokba. A ritmusos tevékenységek, a dallamtanulás és a dallamfelismerés nagyon pozitív hatással volt a sérült és a tanulási zavarokkal küzdő tanulókra. A színes kotta is nagyon lényeges volt, hiszen a számolási készséget fejlesztettük általa – ecsetelte a gyógypedagógus, aki szerint a hangszerek ismerete kiemelten fontos a speciális igényű fiatalok számára. Megjegyezte: a dobolás során a szem-kéz-láb koordinációt fejlesztették, és a további foglalkozásokkal a két agyfélteke közötti kommunikációt próbálták segíteni.
Avram Loránd, a Szent Anna Védencei Egyesület részéről úgy nyilatkozott: nagyon örül annak, hogy az iskola partner volt a tevékenység során, és különösen fontosnak tartja, hogy a pályázatnak köszönhetően számos sikerélménnyel gazdagodtak a diákok. Hangsúlyozta: a zene egyaránt fontos a sérült és az egészséges fiatalok számára, és a dallamokban rejlő jótékony hatással foglalkozni kell.
Kristó Kinga iskolaigazgató is elégedetten véleményezte a közel nyolc hónapon át tartó tevékenységet, és leszögezte, hogy minden olyan kezdeményezést támogat, amely a fiatalok érdekeit szolgálja. Reményei szerint folytatása lesz a terápiás programnak is Csíksomlyón.

Keresztes Bea/Hargita Népe

MEGOSZTÁS