A gyerek megunta az iskolatáskát? Ne dobja ki!

0
1234

Augusztus 8-án indult és 24-én zárul a Caritas iskolatáska-gyűjtési akciója. Péntekig tart a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet által kezdeményezett iskolatáska-gyűjtési akció, amelynek keretében a szervezet arra kéri a lakosokat, hogy gyermekeik, unokáik használt, de jó állapotban lévő iskolatáskáit adományozzák a Caritas-intézményekbe járó, szerény anyagi körülmények között élő gyermekeknek.
Az adományozásra szánt táskákat a szervezet szatmárnémeti,
Delavrancea utca 9. szám alatti Szakmai és Szociális Integrációs Forrásközpontjában lehet leadni munkanapokon 12 és 16 óra között.
A forrásközpontot vezető Szűcs Ritta elmondása szerint a hőség és a szabadságos időszak ellenére is folyamatosan érkeznek táskák a gyűjtőpontra. Van olyan iskolatáska, amelybe színesceruza-készletet és más iskolakezdéshez hasznos tárgyat rejtett a régi tulajdonosa, ebből is látszik, hogy az adományozók nemcsak megszabadulnak a már nem használt táskáktól, hanem szeretnének örömöt is szerezni azoknak a gyereknek, akikhez azok majd kerülnek. Több adományozó jön a központba gyermekével, unokájával – tájékoztatott Szűcs Ritta –, hogy az iskolások maguk adják át táskáikat, érezzék azt, hogy jót tesznek.
A Caritas arra kéri a segíteni vágyó szatmáriakat, ha lehetőségük van, vegyenek részt az akcióban.

Palincas Erika

MEGOSZTÁS