„Légy áldott, Szent István király!”

0
2022
(Fotó: Kolozsvári Magyar Napok médiacsapata)

Ünnepi misét, búcsút és szoboravatót tartottak a Szent István-templomban, a 9. Kolozsvári Magyar Napokon, augusztus 20-án. Az esemény apropóján a templom névadójának szobrát is felavatták.

A szertartás elején Jakubinyi György érsek gondolatokat osztott meg arról, hogy miért fontos követnünk a keresztény magyar állam megteremtőjének szellemiségét, a történelmi visszatekintőben pedig Szent István három legfontosabb tulajdonságát emelték ki: az első, hogy államigazgatási ügyekben is megmaradt kereszténynek; a második, hogy voltak álmai, jövőképe és perspektívája arról, hogy mit akar elérni, s ezt párhuzamba állították a jelennel. Harmadik erényként a bölcsességet nevezték meg, mivel folyamatosan a békére törekedett, államot formázott, történelmünk kiemelkedő alakja volt.

Az egy éve elkezdett szoborállítási projekt révbe ért, és Veres Stelian plébánoshelyettes elmondta: azzal, hogy ez létrejött, a néhai Kovács Sándor főesperes álma vált valóra, aki azonnal felvette a kapcsolatot a művészekkel, miután megcsodálta az első magyar király emlékművét Székelyudvarhelyen. A szobrot Vetró András alkotta, aki elmondása szerint ezzel a munkával még adósa volt a kolozsváriaknak. Az művet Lázár Imre öntötte, aki fontosnak tartotta, hogy ily módon adományozzon a plébániának. Egyébként a borzonti római katolikus templom mellett is található egy ugyanilyen szobor, a kolozsvári ennek másolata.

Tompa Réka/KMN-PRESS