Kolping-nap volt Ivóban

Olvasói levél

0
1256
Könyvbemutató

Az ivói Kolping-nap az egyházmegyei Kolping-szervezet egyik legkedveltebb rendezvénye, amelyre idén augusztus 11-én került sor. A hetvenhat résztvevő kilenc Kolping-családot képviselt, a borzontit, a csíkszentdomokosit, a csíkszeredait, a maroshévízit, a marosszentgyörgyit, a brassóit, a medgyesit, a négyfaluit és a székelykeresztúrit. A 10 órai érkezést, rövid köszöntés, ráhangolódás követte, majd Baricz Lajos plébános szentmisét mutatott be. Prédikációját – az egymásra figyelés fontosságáról, a most szeretetben való megéléséről – megszívlelték a résztvevők, és a csapat igazi nagycsaládként igyekezett figyelni egymásra az egész nap folyamán. Amíg a gyerekek az udvaron barátkoztak egymással, a felnőttek figyelemmel hallgatták a Baricz Lajos és Baricz Gergely verseit, amelyeket a marosszentgyörgyi Szántó Edit adott elő. A könyvbemutató változatos volt, egyik-másik vers megnevettette a hallgatókat, és volt, amelyik hatására többen is elérzékenyültek. Ezúton is köszönjük a Baricz testvéreknek és kísérőjüknek ezeket a szellemi és lelki ajándékokat. A délután egyik fénypontja a közös főzés, a bográcsozás volt.

Minden csapat igyekezett a finom ételt még egyéb kiegészítőkkel is ellátni, hangsúlyt fektettek a tálalásra, és ki-ki a maga módján – keringőre való felkéréssel, viccekkel avagy Mátyás korabeli hangulatos zenével – igyekezett elvarázsolni a „szigorú” ételkóstolókat. A főzőverseny nagy közös vacsorával folytatódott és úgy, ahogy a verseny alatt is egymásnak segítettek, hozzávalókat csereberéltek a szakácsok, a vacsorát is testvériesen megosztották, egymás főztjét megkóstolták. Azért a zsűri döntését mindenki nagyon várta.

A vacsora végeztével aztán a furfangos zsűritagok kiosztották a megérdemelt díjakat is, azaz kiosztották a feladatokat: a csapatok ezúttal nem kaptak, hanem adtak: eltáncolhattak egy-egy kiszabott csoportos táncot. A zsűri döntését mindenki örömmel fogadta, és a táncoslábú résztvevők a tábortűz körül is folytatták a táncolást. Összességében elmondhatjuk, hogy jól sikerült ez a nap. A kötött programpontok mellett jutott idő baráti beszélgetésekre is, az először jött családokkal való ismerkedésre is, sőt egy apa-gyerek focimeccsre is. Jó volt kikapcsolódni, jó volt találkozni, jó volt együtt lenni. Találkozzunk jövőre ugyanitt!

Joó Aniella, Székelykeresztúr/Gyulafehérvári Kolping Facebook-oldala

MEGOSZTÁS