Hol van a te Porciunkula-kápolnád?

Porciunkula-búcsút ünnepeltek Csíksomlyón

0
2462
(Fotók: Suciu Dorottya)

A Porciunkula-, vagy eredeti nevén az Angyalos Boldogasszony-kápolna felszentelésének emléknapján, augusztus 2-án búcsút ültek a csíksomlyói Sarlós Boldogasszony-kegytemplomban. A búcsú előestéjén megérkeztek Somlyóra a Ferences Ifjúsági Zarándoklat résztvevői, hetven fiatal és ferences kísérőik is, hogy együtt ünnepeljenek.

A búcsús szentmise szónoka Urbán Erik OFM volt, aki homíliájában felhívta a figyelmet egy tavaly megjelent Szent Ferenc-életrajzra, majd rátért a kis, Porciunkula-kápolna történetére, hangsúlyozva: „Ferenc atyánk azt mondta, hogy ez a hely gyakrabban látogatott az égi lényektől, itt az angyalok föl és alá járkálnak. Ferenc atyánk, hogy többször visszatért ehhez a kápolnához, azt is sugallja, egy helynek a lelkiségét, a szellemiségét nem lehet egyből »átvenni«, többször kell odalátogatni, gyakorolni kitartóan, hogy az a lelkiség, amely abban a kápolnában élt és sugárzott, az meghatározhassa a mi életünket és a tetteinket.” (…) „Szent Ferenc atyánk példájára újra és újra visszatérünk a forráshoz, a tiszta forráshoz és abból újra és újra meg kell merítkeznünk. Ehhez kell a kitartás, kell a szorgalom, kell a háttérmunka, a csendben végzett háttérmunka.” Végezetül felhívta a figyelmet arra, hogy „…ahogy Szent Ferenc atyánknak megvolt az ő eredeti Porciunkulája, a  tiszta forrása, úgy mindannyiunknak meg kell legyen a saját Porciunkula-templomunk, ahol az Istennel találkoztunk, és megtapasztaltuk az ő szeretetét, az irgalmát, ahova újra és újra visszatérhetünk, és megtalálhatjuk lelki békénket. (…)  -Hol van a te Porciunkula-kápolnád, ahol megtapasztaltad a lelki békét, az Istennek a szeretetét és az irgalmát?”