A hajdúnánásiak Jakab Antal-zarándoklata

0
1554

A hajdúnánásiak tavaly indították el Jakab Antal-zarándoklatukat, hagyományteremtő céllal: elsősorban a gyulafehérvári püspökre való emlékezés jegyében, aki kisgyermekként, 1916 őszétől Hajdúnánáson töltött közel két évet, az elemi iskola második osztályát ott végezte. Az utazás másik vezérgondolata az volt, hogy felkeressenek olyan településeket, ahonnan száz évvel ezelőtt székely menekült testvéreik érkeztek, hogy távol élő magyarjaikkal a hajdúk ily módon is testvéri közösséget vállaljanak.

A fiatalokból és felnőttekből álló zarándokok huszonegy fős csoportja Buczkó József néprajzkutató és Juhász Imre c. kanonok vezetésével 2018. július 28-án, szombaton kora este érkezett Kilyénfalvára. A vendégek fogadása közben ismerkedésre és kötetlen beszélgetésre került sor, majd a Jakab Antal Könyvtár és Emlékszoba bemutatása következett. Buczkó József, a zarándokok vezetője az általa szerkesztett „Szállást adtunk hűséges magyar véreinknek” – Székely menekültek Hajdúnánáson 1916–1918 című könyveket ajándékozott a könyvtárnak, amelyet korábban Székelyföld számos településén bemutattak, többek között Kilyénfalván, Gyergyószentmiklóson, Gyergyóalfaluban, Ditróban és Csíkszeredában.

A látogatás után a csoport a templomkertben álló Jakab Antal-szobornál elhelyezte az emlékezés koszorúját, közösen imádkozott a püspök és minden elhunyt lelki üdvéért, majd részt vett az esti szentmisén, amelyet Juhász Imre és Fejér Lajos mutatott be. Köszönjük Juhász Imrének a nagyszerű szentbeszédet. A szentmise után Fejér Lajos plébános hangulatos templomtörténeti bemutatása következett.

Lélekben feltöltődve búcsúztunk egymástól, abban a reményben, hogy a befogadó szeretet hídja, amelyet a hajdúk százkét évvel ezelőtt építettek a székely menekültek befogadásával, amikor megosztották hajlékukat és utolsó falatjukat a székelyekkel, mindig szilárdan állni fog és a nemzeti összetartozás felemelő érzését erősíti. 

A hajdúnánásiak a 2017. évi zarándoklatuk alkalmával Gyulafehérvárra látogattak el, ahol Jakab Antal püspök nyughelyét is felkeresték. Idei, 2018. július 27–30. között zajló programjuk Gyergyószentmiklóson kezdődött, majd Gyergyóditróban folytatódott, onnan érkeztek, Gyergyószárhegy és Gyergyóalfalu érintésével, Kilyénfalvára. Vasárnap útjuk Gyimesbükkre vezetett, ahol szintén megkoszorúzták a templomkertben álló Jakab Antal-domborművet és – a hétfő kora reggelivel együtt – két szentmisét is ünnepeltek a hívekkel. Élményekben gazdagon tértek vissza Hajdúnánásra.

Szöveg: Jakab Erzsébet/Gyergyói Kisújság
Fotók: Varga Gabriella

MEGOSZTÁS