Lezajlott a Teljes Szívvel Clerical képzés

0
1372

Július közepén zajlott a Teljes Szívvel Clerical elnevezésű, nyári szabadegyetem jellegű képzés, amelyet a Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség második alkalommal szervezett meg papoknak és kispapoknak Csíksomlyón, a Jakab Antal Tanulmányi Házban. A Hargita Megye Tanácsával partnerségben, valamint a Pro Educatione Egyesület tanulmányi és felnőttképzési hálózat anyagi támogatásával megszervezett program témája a hivatás és az ifjúságpasztoráció területén megvalósuló hivatásgondozás volt. A résztvevők olyan témákat jártak körül mint, hogy mi a hivatás és hogyan lehet felismerni, miért fontos a fiatalok életében a tisztaság, hogyan lehet a fiatalokat jól evangelizálni, vonzó-e a papi élet, hogyan lehet megelőzni és kezelni a kiégést, stb. A program során hangsúlyt fektettek az aktív kikapcsolódásra is, ezért a résztvevők kipróbálhatták magukat többek között bowlingban, paintballcsatában, csapatversenyjátékokban. A lelki töltődésre a napi szentmisék, valamint a szentségimádás és a dicsőítő est alatt volt lehetőség.

Forrás: FIF/Facebook

MEGOSZTÁS