Újabb szenttel gazdagodik a világegyház: egy fiatalt avat szentté a pápa, méghozzá a fiatalokról szóló püspöki szinódus idején. Október 14-én kerül sor a szertartásra, amelyen a szentek sorába iktatja Boldog Nunzio Sulpriziót. A fiatal abruzzói munkás mindössze 19 esztendős volt, amikor 1836-ban csontrákban meghalt. A betegséget nagy valószínűséggel a kegyetlen munkakörülmények idézték elő, amelyeknek ki volt téve nagybátyja kovácsműhelyében. A szentatya július 19-én, csütörtökön délelőtt jelentette be a hírt a rendes, nyilvános konzisztórium során, amelyet a konzisztóriumi teremben tartott.
VI. Pál pápával és Romero érsekkel avatja szentté Nunziót a pápa
A Pescara közelében született fiatal Nunziót a munkában megrokkantak és meghaltak védőszentjének tartják. Egy napon emelik az oltár dicsőségére VI. Pál pápával, aki őt a II. vatikáni zsinat idején, 1963. december elsején boldoggá avatta, valamint Oscar Romero vértanú érsekkel, Francesco Spinelli rendalapító pappal, Vincenzo Romanóval és Maria Caterina Kasper rendalapítóval együtt.
Egy baleset miatt kómába esett fiú csodálatos gyógyulása
A csodás imameghallgatás, amelyet az abruzzói munkásfiú közbenjárásának tulajdonítanak, s ami szentté avatásához vezetett, egy tarantói fiatalhoz kötődik. A fiú súlyosan megsérült egy motorbalesetben, aminek következtében előbb kómába esett, majd vegetatív állapotba került. Szülei, akik odaadták fiuknak boldog Nunzio Sulprizio képét, hogy azt mindig magánál hordja a tárcájában, kértek egy ereklyét attól a nápolyi plébániától (San Domenico Soriano), ahol a boldog földi maradványait őrzik (a szülőhelyén, Pescosansonescóban található kegyhely mellett). Az ereklyét kitették a reanimációs osztályon, hogy kérjék a boldog közbenjárását fiuk gyógyulásáért. Az édesapa meghintette fia homlokát annak a forrásnak a vizével, amelyhez Nunzio járt, hogy üszkös lábát mossa. A következő napokban az orvosok közölték, hogy a fiatalnak nincs többé szüksége újraélesztésre. A crotonei Szent Anna Rehabilitációs Központba küldték, ahol a fiú négy hónap leforgása alatt kikerült a vegetatív állapotból, majd gyorsan visszanyerte neurológiai és mentális képességeit, anélkül, hogy rokkant maradt volna.
Gyermekkora óta szenvedés volt az élete
A konzisztóriumon Angelo Amato bíboros, a Szenttéavatási Kongregáció prefektusa felidézte Ferenc pápának és a jelenlévőknek a leendő szent életútját. Nunzio Sulprizio életét kezdettől fogva óriási szenvedés jellemezte, amelyet ő nagy hittel és Isten akarata iránti engedelmességgel viselt. 1817. április 13-án született Pescosansonescóban, 540 méterrel a tengerszint felett, Pescara közelében egy cipész és egy szövőnő gyermekeként. Még gyermek volt, amikor mindkét szülőjét elveszítette. Kilencéves volt, amikor anyai nagyanyja is meghalt, ekkor került egyik nagybátyjához, aki kivette az iskolából, és inasként dolgoztatta, kegyetlen módon kovácsműhelyében. Óriási terheket kell cipelnie kilométereken át hóban-fagyban, nagy forróságban. Amint tehette, Nunzio az Oltáriszentség előtt talált menedéket, Jézusnál.
Ilyen körülmények között hamar megbetegedett: elkezdett üszkösödni az egyik lába, ezért Nápolyba szállították a gyógyíthatatlanok kórházába. Iszonyú fájdalmai voltak, amelyeket mind felajánlott az Úrnak. Azt mondogatta: „Jézus annyit szenvedett miértünk, és érdemei miatt örök élet vár ránk. Ha csak kicsit is szenvedünk, a mennyország lesz osztályrészünk.” „Jézus sokat szenvedett értem. Miért ne szenvedhetnék én is érte?” „Szeretnék meghalni, hogy csak akár egyetlen bűnöst is megtérítsek.”
Azt kérdezték tőle: „Ki vigyáz rád?” Mire a válasz: „Az isteni gondviselés.” És így is történt. Nápolyban katona volt egy másik nagybátyja, aki bemutatta őt Felice Wochinger ezredesnek. A „szegények atyjaként” ismert tiszt erős hitéről és kifogyhatatlan szeretetéről kapta a nevét. 1832 nyarán volt ez, ekkor Nunzio 15 éves. Wochinger egy igazi angyalra lelt benne, aki a fájdalom és a Krisztus iránti szeretet angyala, kis vértanú. Kettejük között apa-fiú kapcsolat bontakozott ki.
Nunzio egészségi állapota javult, elhagyta a mankót és botra támaszkodva jár. A betegeknek szentelte magát, igyekezett vigasztalni őket: „Legyetek mindig az Úrral – mondja -, mert tőle jön minden jó. Szenvedjetek örömmel az Isten iránti szeretetért”. Istennek szerette volna szentelni magát, de 1835 végétől hirtelen romlott az állapota: csontrákot diagnosztizálnak nála. Kimondhatatlan fájdalmak gyötörték, és az orvosok lemondtak lába amputálásáról, mert annyira gyenge lett.
Nápolyban azonnal nagy kultusza alakult ki
1836. május 5-én feszületet kért, és meg akart gyónni. A papnak azt mondta: „Legyetek vidámak, az égből mindig követlek benneteket”. Még aznap meghalt: alig töltötte be 19. életévét. Rózsaillatot árasztott maga körül. Teste, amelyet eltorzított a betegség, szép és friss lett, és öt napon át feküdt a ravatalon. Sírja a nápolyi San Domenico Soriano-templomban azonnal zarándokhely lett.
IX. Piusz pápa 1859. július 9-én elismeri hősies erényeit, ezért tiszteletre méltó címet kapott. 1963. december elsején, a II. vatikáni zsinatra összegyűlt püspökök jelenlétében VI. Pál pápa a boldogok sorába iktatja, mint a fiatal munkások és az ifjúság példaképét. Szülőhelyén, Pescosansonescóban kegyhelyet létesítettek tiszteletére, itt őrzik ereklyéi egy részét. Sok zarándok keresi föl a szentélyt, amelynek egyik fala tele azoknak a fiataloknak a mankóival, akik Nunzio közbenjárására hagyhatták el a járáskönnyítőiket.
Alessandro Di Bussolo, Gedő Ágnes/Vatikáni Rádió
