Mit adhatunk a világnak?

Erdődhegyen találkoztak a Keresztény Élet Közössége (KÉK) nemzetközi lelkiségi mozgalom régiós tagjai.

0
1352

Erdély különböző pontjairól és Szegedről érkeztek résztvevők a Szatmári Római Katolikus Püspökség világiak irodája által július 3-7. között, Erdődhegyen szervezett, a csoportok életét felfedő négynapos rendezvényre. „Mi kell ahhoz, hogy egy csoport útja élő, eleven legyen?” – ettől a kérdéstől indultak és a meghívott előadó, Ingeborg Grafenstein, a Keresztény Élet Közössége (KÉK) nemzetközi lelkiségi mozgalom tagja segítségével a program végéig napi előadásokkal, beszélgetésekkel, egyéni elmélkedésekkel és gyakorlatokkal mélyítették a válaszokat.

A rendezvény témája mellett azonban kitértek a Keresztény Élet Közössége szerepére a világban, hiszen éppen idén, júliusban zajlik ugyanis a KÉK nemzetközi nagygyűlés Buenos Airesben, ahol arról gondolkodnak együtt a különböző nemzeti közösségek képviselői: mit adhat a világnak és az Egyháznak napjainkban a KÉK.

A résztvevők, az erdődhegyi rendezvény végén idén is arról számoltak be, hogy hivatásukban, hitükben és kitartásukban megerősödve térnek haza.
A Keresztény Élet Közössége olyan katolikus lelkiségi mozgalom, melynek tagjai a római katolikus egyház tanítását vallják, és Loyolai Szent Ignác lelkigyakorlatai alapján törekednek hitüket megélni.

Forrás: szatmariegyhazmegye.ro

MEGOSZTÁS